Az MNB nem akar alkudozni a Golgotáról


A Munkácsy-trilógia részét képező Golgota védetté nyilvánítása miatt indult hatósági eljárásban február 21-ig kell döntést hozni - olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent cikkben, amely szerint Pákh Imre csak a védettség megszűnése után fedné fel a festményt.

Az ügyben a végső szót a Forster Központ elnöke mint másodfokú hatóság jogosult kimondani - közölte a lappal a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

Munkácsy Mihály Golgota című festménye tavaly november 20-án hivatalosan is felkerült a védett művészeti alkotások közé. Pákh Imre, a mű amerikai-magyar tulajdonosa a védetté nyilvánítással összefüggésben hangsúlyozta: továbbra is jogellenesnek és indokolatlannak tartja az eljárást. Pákh Imre, aki a tavaly őszi döntés után megfellebbezte a védetté nyilvánításról szóló határozatot, a lapnak nyilatkozva úgy vélte: borítékolható a Forster Központ másodfokú döntése.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is - a nyilvánosság előtt is ismert - hatmillió dolláros (több mint 1,6 milliárd forint) vételárat határozza meg a Golgotáért. A laphoz eljuttatott közleményében a jegybank leszögezi, hogy nem tud és nem is akar alkudozásba bocsátkozni. Az MNB ugyanakkor továbbra sem ért egyet azzal, hogy Pákh Imre a Déri Múzeumban kiállított Golgotát letakartatta, és ezzel a festményt a nagyközönség számára elérhetetlenné tette.

A lapnak Pákh Imre azt mondta: abban a pillanatban lekerül a lepel a Golgotáról, ahogy megszűnik a védettség a festményen.

Bérkalkulátor 2016

Ismerje meg a 2016-os szabályokat!
Mennyit kaphat kézhez a bruttó bérből, mibe kerül a munkavállaló fizetésemelése?
Számoljon velünk, mennyi lesz a bére jövőre!

MTI



Ajánló

Etikettek óriási választékban! Ha minőségi terméket keres, nálunk jó helyen jár, az Avery Zweckform etikettek teljes palettája megtalálható a kínálatunkban!

- Avery univerzális etikett címkék
- Avery színes univerzális etikett címkék
- Avery azonosító etikett címkék
- Avery visszaszedhető etikettek

További ajánlataink:
Prezentációs eszközök - Vizuál táblák, Flipchartok, Kiegészítők, Markerek és táblafilcek
Nyomtatási eszközök - Utángyártott tonerek, Utángyártott tintapatronok
Csomagolás - postázó dobozra, postázó dobozra, stretch és légpárnás fóliák

.
Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Promóció

Így kereshet pénzt profikkal
Érdemes a befektetési döntéseket magunknak meghozni, vagy bízzunk inkább szakemberekben?

Élményfaktor a digitális fizetésben
Lakást vegyünk vagy aranyat?

Nulla kamatot adnak a bankok? Akkor most mit kezdjen a pénzével?

-----------------------------------------------------------------------------

Most sokat spórolhat a céges tankoláson, mutatjuk hogyan!
Ha személyre szabott, prémium szolgáltatásokat szeretne valaki, nem a "megszokott" nagy olajvállalat kútjait érdemes választani.

-----------------------------------------------------------------------------

Mire épülnek a digitális fizetési modellek? Mi köze az élménynek a profithoz? Mit adhatunk a felhasználóknak?

Élményfaktor a digitális fizetésben

.
hirdetés
elrejt
 
.