2p

Az OTP Bank Nyrt. tudomásul veszi az MNB átfogó vizsgálatát követő döntést - közölte a magyarországi legnagyobb bank az MTI-vel szerdán, miután a jegybank bejelentette, hogy a csoportot több szabálytalanság miatt 54,75 millió forintra bírságolta.

A jegybank az MTI-vel szerdán azt tudatta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szokásos átfogó vizsgálata alapján szabott ki bírságot az OTP-csoportra, és kötelezte a csoporttagokat a jogsértések megszüntetésére. A vizsgálat az OTP Banknál egyebek közt az ügyletminősítés (értékvesztés-elszámolás, céltartalék megképzése) terén állapított meg jogszabálysértést.

Emellett az MNB szerint szabálytalanságok voltak az ügyfelek jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatójának (JTM) számításában, a felügyeleti adatszolgáltatás, az ingatlanfedezetek értékelése és értékbecslése, a befektetésekre vonatkozó belső szabályzatok aktualizálása során, illetve a könyvvitel számviteli megfelelősége, a csoportszintű tőkeszámítás, a nemteljesítő kitettségek minősítése, illetve az informatikai (IT) biztonság terén.

Az OTP közleményében kitérnek arra: az érintett csoporttagok a vizsgálat folyamán és azt követően is együttműködnek a hatósággal, és természetesen vállalják, hogy az MNB által előírt határidőn belül orvosolják a kifogásolt működési problémákat.

"Fontos kiemelni, hogy a jegybanki megállapítások olyan működési folyamatokat érintenek, amelyek nem voltak és jelenleg sincsenek közvetlen hatással az ügyfelekre, és - amint azt az MNB a határozatában meg is állapította - az ügyfelek érdekei nem sérültek" - közölte az OTP Bank.

mti

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!