4p

Meglehetősen későre tolta az RTL Klub az egyik legnépszerűbb, ám fogyatkozó rajongói táborral rendelkező műsorát a Barátok közt sorozat részeit.

Este 10 óra körül vetíti a következő hetekben népszerű szappanoperáját az RTL Klub, a Barátok közt a hétfőn újrainduló Konyhafőnök VIP hosszabb adásai miatt tolódik a késői időpontra. Az RTL Klub döntése abból a szempontból nem meglepő, hogy a napi rendszerességgel vetítésre kerülő teleregény messze nem teljesít olyan kiemelkedően, mint ahogy azt évekkel ezelőtt tette. A Barátok közt a csatorna hétköznapi műsorrendjének igen fontos része, amely általában az átlagos közönségarányt túlszárnyaló számokat hoz. Másrészről viszont az elmúlt években a Barátok köztet a nézőszámot lassú lemorzsolódás jellemzi. Csak feltételezhetjük, hogy a műsor kezdésének ide-oda tologatása is szerepet játszhat ebben, hiszen a kezdési időpontja 21 és 22 óra között sokat változott.

Mit főztek ki az RTL-nél? (Konyhafőnök VIP zsűrije, forrás: RTL Klub)

A Barátok közt későbbi időszakra csúsztatása persze a műsorrend más programjait is érinti. Az utána következő sorozatok is 25 percet csúsznak ugyanis későbbre. A Dr. Csont és a CSI: A helyszínelők ismétlése, valamint a Castle és a Szulejmán premier vetítése így 22:35-kor kezdődik.

Mindenesetre október 16-ától izgalmas lesz ismét a nézettségi számokat hasonlítgatni, hiszen ahogy azt korábban megírtuk a TV2 egy teljesen szokatlan felállást vezet be, hiszen egy nagyköltségvetésű sajátgyártású műsorral tölti ki szinte teljesen a hétfő estét, a „hétköznapokra szánt” programok pedig keddtől szombatig kerülnek adásba.


Utóbbiak, vagyis a hétköznapi műsorrend darabjai közül a korábbi időszak nézettségi statisztikáira támaszkodva a Vigyázat gyerekkel vagyunk tűnt olyan favoritnak, amely immár erősebb felvezetés mellett akár rendszeresen verheti a vele egyidőben futó RTL-es műsort. A TV2 azonban valahol elcsúszott, a korábban jól teljesítő műsor ugyanis nem hoz olyan remek számokat, mint amire számítani lehetett. Ördög Nóra műsora erősen kezdett a 40. héten, ám a mögöttünk hagyott napokban (41. hét) már szerényebb számokat ért el. A hét elején még hozta a szórakoztató műsor a csatorna átlagos közönségarányát és 13 százalék körül teljesített hétfőtől szerdáig, utána viszont menthetetlenül lejtőre került, csütörtökön és pénteken is csak 10,2 százalékot hozott a kereskedelemi célcsoportban. Ezek a számok már csak azért is elgondolkodtatóak (főleg a TV2 számára) mert az előző évadban, amikor sokkal gyengébb programok mellett futott (amelyek értelemszerűen a kevésbé tudatos nézőket nem tartják a csatornán) ennél jóval erősebb számokat hozott.

Tetézi a bajt a TV2-nél, hogy egy másik, az előző időszakban remekül muzsikáló műsor nézettsége szintén csak döcögött. Az 50 milliós játszma, a vártnál gyengébben kezdett a 18-49-es korcsoportban, és később sem tudott javítani. A műsor közönségaránya a 9-11 százalék között szórt.

A Vigyázat gyerekkel vagyok gyengébb szereplésére persze magyarázat lehet az, hogy a Survivor utolsó hete érdekes fordulatot, és izgalmas befejezést hozott, ez pedig a műsor nézettségén is tükröződött. Más kérdés, hogy a Konyhafőnök VIP elég jó előjelekkel startol, így könnyen lehet, hogy la TV2 szórakoztató showja beragad a 10-12 százalékos sávba.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a magyar válogatott feröer elleni gyengécske produkciója volt a közmédia legnézettebb programja a kereskedelmi célcsoportban, a teljes 3 órás műsorfolyamot (amely a közvetítésen túl a meccs előtti és utáni stúdióbeszélgetéseket is tartalmazta) a tévékészülékek előtt ülők átlagosan 12 százalék nézte végig.

Az elmúlt hetek után a Sztárban sztár egyértelműen a dobogó legfelső fokára lépett, hiszen mind a teljes lakosságban, mind a kereskedelmi célcsoportban a TV2 műsora vitte el a pálmát. A mögöttük hagyott időszakban főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, így hétből hat napon az RTL Klub volt a győztes, míg a vasárnap estét a TV2 nyerte. A képernyők előtt ülők átlagosan 18,4 százaléka nézte az RTL Klubot. A hétköznapi műsorok gyengébb teljesítménye húzta vissza a TV2 számait, amely most csak 11,8 százalékot ért el. Az RTL kábelcsatornái közül a F+ (5,5% SHR) minimálisan, míg és a Cool (3,9% SHR) látványosan tudott javítani. Egy picit a középmezőny végén a Viasat3 (1,9% SHR) és a Duna TV (1,8% SHR) is előrébb lépett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!