4p

Leginkább a vasárnap este vetített magyar filmvígjátéknak köszönheti a TV2, hogy nem lett még csúfosabb a múlt hete.

Miközben az RTL Klub műsorai hozzák a szokásosnak mondható szintet, addig a TV2-nek nem nagyon maradt most nyárra olyan műsora, amivel említésre méltó nézettséget tudna produkálni. A múlt héten például az 50 legnézettebb műsor közül 35 az RTL Klubon. Tény, hogy a fenti kijelentés kissé persze csalóka, hiszen a 35 műsorból 15-öt a Barátok közt, Éjjel-nappal Budapest és a Híradó hármasa ad. Ennél talán beszédesebb, ha a szűrt listát nézzük, ahol egy műsor csak egyszer szerepel. Ezen a top 10-ben nyolc RTL Klubos műsor található, míg ha az első 15 műsort nézzük, akkor a csatorna 12 helyet visz el ebből.

Az RTL Klubon vasárnap este vetített A varázslótanonc című film lett a 25. hét legnézettebb műsora a 18-49 évesek körében. Emellett a fent említett két napi gyakoriságú műsor, a Berényi család életét követő szappanopera és a csatorna konstruált relity-je húzta leginkább felfele a számokat.

Ha a hírműsorokat vetjük össze, akkor is a piacvezető csatorna dominanciáját láthatjuk, ugyanis az RTL Klub Híradója szokás szerint nézettebb volt, mint a Tények. Előbbi 19,6 százalékos heti átlagot ért el a 18-49 éves korosztályban, szemben a TV2 Tények című műsorával szemben, ami ugyanebben a célcsoportban 15,7 százalékos átlagos heti nézettséget tudott produkálni. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ez még így is a nagyjából a duplája a csatorna főműsoridős átlagos közönségarányának, ami jelzi, hogy az egyik legnézettebb TV2-es programról van szó. Az RTL esetében egyébként nem csak a Híradó hasít, hanem a napi info-entertainment műsora is sokakat a képernyő elé ültet. A kereskedelmi célcsoportban a Fókusznak ugyanis mind az öt adása felkerült a legnézettebb műsorok top 50-es listájára.

Ami a filmeket illeti, ahogy fent írtuk, A varázslótanonc című film lett a legnézettebb, míg a TV2 esetében az Üvegtigris második része vitte a pálmát a kereskedelmi célcsoportban. Érdekes ugyanakkor, hogy az idősebbek korántsem rajongtak ezért a két filmért, a teljes lakosság körében ugyanis jóval gyengébb számot hozott a két mozi, mint a kereskedelmi célcsoportban. Volt ugyanakkor két film, amely mind a két célcsoport figyelembe véve jól szerepelt, de az idősebbek kicsit többen nézték. Az egyik ilyen a TV2-n vasárnap este sugárzott James Bond film, a Holnap markában. A másik pedig a Duna TV által adott Pogány madonna volt, melynek címszereplője a legendás Bujtor István volt.


Ha már a közmédiát érintettük, akkor érdemes megemlíteni, hogy ismét komoly nézettséget ért el a hétvégi Forma-1-es futam, amely a kereskedelmi célcsoportban a 2., a teljes lakosságban az 5. legnézettebb program volt. A 18-49 éveseknél megmosolyogtató módon egy műsort fért még a top 50-es listára, a Szomszédok című klasszikus szappanopera egyik része.

A két nagy csatornacsalád versenye (legalábbis a kereskedelmi célcsoportban) továbbra is egyoldalú. Az RTL Magyarországhoz tartozó csatornák átlagos, 25. heti főműsoridős Live+As Live közönségaránya a 18-49-es korosztály körében 31,2 százalék volt, vagyis 12,5 százalékpontot vert rá a TV2 csoportra, amely csupán 18,7 százalékot ért el.

A 25. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, az RTL Klub minden estét megnyert, a képernyők előtt ülők 15,7 százaléka követte a csatorna műsorait. A TV2 javított az egy héttel korábbi számain, az átlagos közönségaránya így is csak 8,3 százalék lett. Az RTL két legerősebb kábelcsatornája is jól teljesített, hiszen a F+ 5,6 százalékos, míg a Cool 4,7 százalékos átlagos közönségarányt ért el. Az egy héttel korábbi előrelépését nem tudta megtartani a Viasat3 (2,2% SHR), ellenben a Duna TV többek között a fent említett Bujtor filmnek köszönhetően2,8 százalékot ért el.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!