2p

A mesterséges intelligencia nagyobb hasznára lesz majd az emberiségnek, mint amennyit ártani lenne képes - jelentette ki a Dell Technologies elnök-vezérigazgatója Michael Dell pekingi tartózkodása során a kínai állami Hszinhua (Xinhua) hírügynökségnek adott interjúban.

"A jövőben az ember-plusz-gép megoldásokra kell helyezni a hangsúlyt, nem pedig a gép-mínusz-ember megoldásokra" - hangsúlyozta az amerikai számítástechnikai gyártó és informatikai szolgáltató konszern első embere az interjúban.
   
Az utóbbi időkben erősen vitatott "forró témává" vált a mesterséges intelligencia kérdése szakmai körökben és a nyilvánosság előtt is. Sokak számára a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) fejlődése nem csak hogy a foglalkoztatásra nézve jelent komoly veszélyt, de magát az emberi civilizációt is végveszélybe sodorhatja. 
   
Midhael Dell szerint azonban nem kell tartani az AI-forradalomtól. "Eszközről van szó, nem kell tartani tőle" - fogalmazott. Rámutatott: a modern gazdaságban az adat éppen olyan fontos gazdasági tényezővé lépett elő, mint a munka és a tőke. "Az adat vált az emberi civilizáció fejlődését meghatározó új erővé." 
   
Véleménye szerint a big data, a dolgok internete (IoT), az ötödik generációs mobil adatátviteli szolgáltatások, a mesterséges intelligencia, az öntanuló gépek és más hasonló innovációk, vagyis összefoglaló nevén a "digitális forradalom" a legapróbb részleteiben is át fogja formálni nem csak a gazdaság és a kereskedelem, de magának a társadalomnak a működését is.
 
 
   
A Dell első embere az interjúban megjegyezte, hogy Kína az éllovas szerepét tölti be a digitális forradalom számos területén, egyebek között az elektronikus kereskedelemben, a mobil fizetésekben, valamint erőforrásmegosztó (sharing economy) alkalmazások terén. "Kína egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a nemzetközi porondon és ezzel párhuzamosan a Dell szempontjából is" - fogalmazott.    
 
   
Michael Dell első alkalommal látogatott el Kínába azt követően, hogy a tőzsdén jegyzett Dell Inc. privatizációjával megalakult a Dell Technologies Inc. és 2016 szeptemberében beolvasztotta magába az EMC üzleti szoftverfejlesztő és informatikai szolgáltató vállalatot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!