4p

Az internetes cégek csődje nem azonos az internetes gazdaság csődjével. A legismertebb szakértők a következő években a B2B kereskedelem látványos terjedését prognosztizálják.

2000. március 13. A dot-com drámára visszatekintve ma a legtöbben úgy gondolják, hogy ezen a napon, a Nasdaq tőzsdeindex hirtelen megroggyanásával ért véget a dot-com aranykor. Az azóta eltel két év során egymást érték a dot-com cégek gyászjelentései, ez azonban nem jelenti azt, hogy temetni kellene az internetes gazdaságot is.

Komoly tévedéshez vezethet a B2B kereskedelem összemosása a látványos, de üzletileg életképtelen, csak a befektetők pénzéből élő "dot-com" vállalkozásokkal. A dot-com összeomlás - elsősorban a befektetők elbizonytalanodása miatt - természetesen megviselte a B2B üzletet is, de szó sincs róla, hogy az internetes kereskedelem csak múló divat volt, mint a patacipő. A B2B üzlet valódi előnyökön alapul: az internet felgyorsíthatja, hatékonyabbá teheti az üzlet alapját képező kereskedelmi tranzakciókat.

A B2B kereskedelem túlélte a kamaszkor válságait és most új szakaszba lép. A Morgan Stanley 2001. decemberében végzett felmérése szerint 2002-ben az elektronikus kereskedelem a vállalatoknál kiemelt prioritást kap, megelőzve olyan fontos területeket, mint a biztonság, vagy az alkalmazásintegráció (AI). Az eMarketerkutatásai szerint a világ B2B kereskedelmének értéke ez év végére eléri majd a 823,4 milliárd, 2004-re pedig 2,4 billió dollárt.

A Morgan Stanley felmérésének következtetéseit más forrásokból származó adatok is megerősítik. A nyilvános és privát elektronikus piactereket és az ehhez szükséges technológiát fejlesztő cégeket egyesítő Global Trading Web Association konzorcium a közelmúltban jelentette be, hogy tagjai 2001-ben 6,2 milliárdos forgalmat bonyolítottak le, ami nyolcszoros növekedés jelent az előző évhez képest. Az Aberdeen Group 40 e-piacteret felölelő vizsgálata alapján a tranzakciók számának havi 36 százalékos növekedéséről számol be. Az ilyen és hasonló számokon alapul a Gartner G2 előrejelzése is, ami nem kevesebbet mond mi, mint hogy 2005-re a nyilvános és privát piacterek válnak a vállalatközi kereskedelem domináns területeivé.

A számokban megnyilvánuló sikernek némileg ellentmondani látszanak a B2B kereskedelemben tapasztalatot szerzett vállalatoktól származó visszajelzések.
A Giga Information Group és a Booz Allane Hamilton közös felmérése szerint a vállalatok többségénél elégedetlenek a B2B kereskedelemmel, az elektronikus piacterek működésével. Ennek ellenére azonban szinte valamennyi megkérdezett továbbra is fejleszteni kívánja ez irányú tevékenységét és biztos benne, hogy hosszú távon nagy lehetőségek rejlenek az internetes kereskedelemben. A legnagyobb vonzerőt természetetsn a megtakarítások jelentik: A nyilvános és privát piacterek az alacsonyabb árakat és a kisebb tranzakciós költségeket tesznek lehetővé.

A B2B kereskedelem fejlődésének természetesen vannak akadályai. Ezek között az egyik legkomolyabb az EDI. Azok a vállalatok, amelyek már korábban bevezették és éveken alatt megszokták az elektronikus tranzakcióknak ezt a módját, nehezen adják fel korábbi pozíciójukat és térnek át az internet-alapú elektronikus tranzakciókra. (Érdekes paradoxon, hogy most éppen a fejlett technológiát hamar magukévá tevő, az EDI-t már évekkel ezelőtt alkalmazó cégek lassítják a további fejlődést.) Egyes szakértők úgy látják, hogy az elektronikus kereskedelem legnépszerűbb formája, az on-line aukció segíti majd az áttörést. Ez ugyanis jellemzően az a tranzakció típus, amely off-line módszerekkel, vagy az EDI alkalmazásával nem másolható le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!