3p

Tényleg úgy tűnik, sosem lesz vége a nyári vizes világbajnokság drágulásának, hiszen sorra bukkannak fel a szerződésmódosítások.

A közbeszerzési hatóság oldalán újabb két szerződésmódosítást tettek elérhetővé, igaz, egyik sem mai keltezésű, viszont mindkettő tovább növeli a már így sem olcsó nyári vizes világbajnokság végső költségvetését. Összesen 99,85 millió forinttal drágult a nyári projekt, holott már hónapokkal a rendezvény után vagyunk. 

A kisebb tétel, nettó 27,85 millió forint költségemelkedést eredményezett. Balatonfüreden a rendezvényhez szükséges létesítmények tervezése és kivitelezése lett drágább, mivel a nyertes vállalkozótól, a Hanley Service Kft.-től pótmunkákat rendeltek meg. Ezek a következők voltak a feltöltött szerződésmódosítás szerint: 
  • A kültéri stéget szőnyeggel kellett leburkolni. Eredetileg faburkolattal látták el, amire a megrendelő (Bp2017 Kft.) sötétkék szőnyegborítást kért. 
  • "A megrendelő tájékoztatást küldött, hogy azokban a létesítményekben, ahol emberek tartózkodnak, klímaberendezést kell biztosítani." Ez 54 klíma beszerelését jelentette.
  • VIP területre kellett egy 100 négyzetméteres merev falú sátor. Ezzel az eredetileg tervezett puha falú sátrat cserélték le. 
  • A gyorsított ütemterv szerinti bontás plusz költségeket eredményezett. 
(Fotó: MTI)             
 
Így a Hanley Service végül majdnem nettó 300 milliót kapott a munkáért. 

A másik módosítás a kormány kedvenc őrző-védő cégét érintette. A Valton-Sec ugyanis elnyerte a világbajnokság biztonsági szolgáltatásainak ellátását, a szerződést azonban július utolsó napján módosítani kellett. A dokumentum szerint több ok miatt került erre sor:
  • a FINA Elite és a FINA Masters eredetileg rögtön egymás után kezdődtek volna, végül aztán lett egy hét szünet, ebben az időszakban is szükség volt az őrzés-védelmi feladatok ellátására. 
  • A FINA Mastersen a magyar csapat mérkőzésein az előzetes igényfelmérések alapján nagyobb érdeklődés volt várható, ami szintén többlet szolgáltatás igénybevételével járt. 
  • A FINA Masters vb után a külső rendezvényterületek bontása a tervezettnél nagyobb területen valósult meg, amire szintén pótlólagos szolgáltatást kellett igénybe venni. 
Mindezek miatt a Valton nettó 72 millió több pénzt kapott a szerződésmódosítás szerint. A cég a feladatért eredetileg nettó egymilliárd forintot kapott, ami ezzel a kis "apróval" egészül még ki. 
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!