2p

A MÁV Start Zrt. forgalomba állította a 60 darab Flirt elővárosi villamos motorvonatból álló flotta utolsó járművét is múlt pénteken.

A szerződés szerint a hatvanadik vonatot 2010 áprilisáig lett volna ideje átadni a Stadlernak, ám a svájci vonatgyártó cég ezt már február 11-én megtette. A Flirtök idő előtti forgalomba állítása jelentős költségmegtakarítást jelent a MÁV Csoport számára, áll a vasúttársaság mfor.hu-hoz eljuttatott közleményében.

Az utolsó vonatok közül egyes szerelvények kocsiszekrényei már abban az új vasúti járműgyártó üzemben készülhettek, amelyet a Stadler 2009-ben egy zöldmezős beruházás keretében épített fel Szolnokon. A magyar szakemberek összesen hét darab 4-részes szerelvény 28 kocsiszekrényének hegesztését, összeállítását és festését végezték itt.

A motorvonatok karbantartását és tisztítását szintén a svájci cég végzi pusztaszabolcsi karbantartóbázisán. A szerelvények magas, 94 százalékos rendelkezésre állással üzemelnek.

"A Flirtök minőségi változást hoztak a vasúti személyszállításban, elsősorban a budapesti elővárosi közlekedésben. A cég ezeket a vonatokat az igényekhez és lehetőségekhez igazítva úgy használja fel, hogy a főváros környéki vasútvonalak mellett vidéki térségekben is megismerhessék őket az utasok" - mondta Kozák Tamás, a MÁV Start vezérigazgatója.

A Flirtök a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Dunaújváros, Budapest-Győr, illetve 2009. szeptember 1-jétől a Budapest-Hatvan vasútvonalakon a hét minden napján, a Budapest-Szob és Budapest-Eger viszonylatban pedig hétvégenként közlekednek.

A MÁV Zrt. és a svájci Stadler Rail Group még 2006-ban kötött - a tenderen alulmaradt Bombardierrel történt emlékezetes csatározások után - szerződést 30 darab villamos-motorvonat szállítására és karbantartására. A kontraktus lehetőséget biztosított a MÁV-nak további 30 darab Flirt megrendelésére, amelyre a vasúttársaság - az első 30 vonat forgalomba állítását és a kedvező üzemeltetési tapasztalatokat követően - 2007 decemberében adott megbízást.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!