Bemutatták az új budapesti metrószerelvényt


Bemutatták a Budapestre érkező első új metrószerelvényt pénteken a szállító Alstom cég lengyelországi gyáregységében. A bemutatott szerelvény a 2-es metróvonalon fog közlekedni.

A chorzowi gyárban Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester elmondta: az első szerelvény októberben érkezik Budapestre, ahol eleinte éjszakánként fogják tesztelni és, ha minden optimálisan alakul, 2009 februárjában üzembe helyezhetik a piros vonalon.

Hozzátette: egy pár hónapig egyszerre fognak közlekedni a régi és az új metrókocsik, míg 2009 októberére várhatóan megérkezik az összes új szerelvény.

A 4-es metró kocsijaival kapcsolatban - amelyeket szintén az Alstom gyárt és szállít -  Demszky Gábor kifejtette: ha olyan állapotban lesz a pálya, 2010 márciusában üzembe helyezhetik az első szerelvényt, augusztusra pedig a tervek szerint az összes megérkezik.

A metrószerelvények paramétereivel kapcsolatban közölte: a 4-es vonalon automata vezérlésűek lesznek a kocsik, míg a 2-esen - csakúgy mint eddig - vezető fog irányítani. A 4-es (zöld) vonalon közlekedő szerelvények óránként nyolcvan kilométer kilométeres sebességgel tudnak majd maximum haladni, a 2-es szerelvényeinek legnagyobb sebessége óránként hetven kilométer lesz.

Mindkét vonalon légkondicionált, vizuális és hangbemondásos utastájékoztatással egyaránt ellátott kocsikban utazhatnak majd a fővárosban közlekedők - fűzte hozzá.

MTI/Menedzsment Fórum 


Olvasta már?



hirdetés
A parlamentnek valamit döntenie kell az óraátállítás eltörlésérőlA parlamentnek valamit döntenie kell az óraátállítás eltörléséről

A stadionbeléptetést szabályozó javaslat is az Országgyűlés elé kerül idén ősszel.

.
hirdetés
elrejt
 
.