Béremelés jön az Auchannál


Átlagosan 13,6 százalékkal kapnak többet az alkalmazottak november 1-től. Létszámbővítés is lesz, új áruházak nyitása miatt.

Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.

Az Auchan Retail Magyarország szerdai közleménye szerint a béremelésre idén és jövőre 2 milliárd forintot biztosítanak, az alkalmazottak bruttó jövedelme 247 ezer forintra emelkedik a pótlékokkal, prémiumokkal és a többi béren kívüli juttatással együtt. A vállalat az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozók bérének rendezésére is ígéretet tett.

A közlemény idézi a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökét, aki üdvözölte, hogy az alsóbb bérkategóriákban különösen jelentős lesz a fizetések emelkedése. Sáling József hozzátette, hogy a létszámbővítéssel elsősorban a létszámhiányt kell enyhíteni. Dominique Ducoux vezérigazgató szerint a létszám emelését az új áruházak tervezett nyitása is indokolja - írták.

Bérkalkulátor 2017 - a megugró minimálbérekkel

Ismerje meg a 2017-es szabályokat!
Hatalmasat emelkedik a minimálbér, mennyit kap kézhez a bruttó bérből? Hogyan változik a kétgyermekes családok adókedvezménye?
Számoljon velünk!

Az Auchan felidézte, hogy az elmúlt 2 évben 2,7 milliárd forintot biztosított bérfejlesztésre, ennek köszönhetően átlagosan 24 százalékkal nőtt az áruházi alkalmazottak bruttó alapbére.

Az Auchan Retail Magyarország 19 áruházat, 1 szupermarketet, 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást és 1 online áruházat üzemeltet és közel 7000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt 19 évben mintegy 200 milliárd forintot fordított Magyarországon beruházásra - írták.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Lázár csúnyán nekiment Garancsi cégénekLázár csúnyán nekiment Garancsi cégének

A Market Zrt. főnöke, Scheer Sándor alaposan felbosszantotta a minisztert.

.
hirdetés
elrejt
 
.