4p

Hazánkban is kezdi megvetni a lábát a nemzetközi piacon már évek óta létező interim menedzsment. A szolgáltatás lényege, hogy az átmenetileg kieső felsővezetőket bizonyos időszakra gyorsan és professzionálisan helyettesítik bérbevett szakember segítségével. A módszer nem csupán hatékony, de idő- és pénztárcakímélő megoldást is jelent a hazai cégek számára, tudta meg az mfor.hu.

Átmeneti hiánypótlás(Mfor-montázs)

"A színes egyéniséggel rendelkező, a körülményeket gyorsan felismerő, rugalmas vezetők a legjobb interim menedzserek. Általában a kreatív emberek érzik jól magukat ebben a szakmában, akik - miután megvalósították vállalásukat - mindig újabb sikerekre vágynak. Tehát újra és újra kihívások elé állítják magukat" - fejtette ki lapunknak a hivatáshoz szükséges készségeket Fekete István.

Kölcsönzött profi vezérek

A Hungarian Interim Management (HIM) Kft. ügyvezető igazgatója szerint az interim menedzsment tulajdonképpen egy vezetési eszköz, amely az elmúlt években fejlődött ki. Lényege, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező (általában 45 év feletti) bérbevett vezetők határozott idő alatt jól definiált feladatokat oldanak meg a megrendelő vállalatnál.

Egyszerűbb esetben "csak" helyettesítésről van szó: ilyenkor a váratlanul (például egy baleset vagy hirtelen felmondás következtében) vagy "tervezetten" kiesett felsővezetők helye átmenetileg megüresedik. (Innen jön a név: interim, azaz átmeneti menedzsment.) Ilyenkor meghatározott időre, általában néhány hónapra tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező irányító látja el a vezetői posztot.

6-9 hónapra szerződnek

"Az iparág szinte a semmiből nőtt ki. A HIM például 3 évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét, és évente mintegy 20-30 százalékkal növeli árbevételét. Hazánkban mindössze 2-3 cég foglalkozik ilyen szolgáltatással, ezenkívül azonban már számos tanácsadó ismerte fel az ebben rejlő lehetőséget" - vázolta fel kérdésünkre a piaci helyzetet Fekete István. Szerinte az interim szolgáltatás főként abban különbözik a tanácsadástól, hogy előbbi esetben végre is hajtják a feladatokat.

"Egy interim menedzser átlagosan 6-9 hónapig van egy vállalatnál, de volt már egy 18 hónapos projektünk is. Utóbbi esetben egy munkáját átmenetileg anyai örömökre felcserélő hölgy munkakörét látta el kollégánk" - fejtette ki az ügyvezető.

Ha az interim szolgáltatás árát összehasonlítjuk egy alkalmazott vezető teljes költségével, akkor mintegy 15 százalékos költségmegtakarítást érhet el a vállalat. A megbízónak ugyanakkor nincs az alkalmazotti státusszal járó kockázata, hiszen csak a projekt idejére kötnek megbízási szerződést a felek.

A megüresedett pozíció betöltése általában hónapokat is igénybe vehet, emiatt akár több millió forintos veszteség keletkezhet a vállalkozásoknál. Ráadásul a fejvadász cég felkeresése, a megfelelő személy kiválasztása, a betanítás majd a feladat elvégzése után az elbocsátás és a végkielégítés, no meg az időközben nyújtandó egyéb támogatások akkora költséget eredményeznek, hogy nem biztos a normál típusú helyettesítés megtérülése.

Napi díjazású fizetések

Tapasztalt "helyettesítő" menedzserekkel viszont csökkenthető a kockázat. Ráadásul ilyen esetben a munkavégzés megbízásos szerződésen alapul, a fizetés pedig napi díjazású. Amennyiben a megbízók nem járulnak hozzá nevük nyilvánosságra hozatalához, a megbízást és a megbízó kilétét teljesen bizalmasan kezelik.

Fekete István szerint az interim menedzserek leterheltsége általában ötven százalékos, azaz ugyanannyit dolgoznak, mint amennyit továbbképzéssel, regenerálódással és a következő megbízás keresésével töltenek. A módszer meghonosodásával a korábban sokszor hátrányosan megkülönböztetett jó szaktudású, de gyakran munkahelyet váltó "vándormadarakra" is igény keletkezhet.

Körte Ildikó

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!