2p

Felszámolás alá került a hűtőgépeket gyártó a finn Helkama Forste, mert nem hozott eredményt a cég megmentésére tavaly indított csődeljárás. Az üzem 150 embernek adott munkát - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

A kereskedelemben és vendéglátásban használt hűtőgépeket gyártó, finn tulajdonú Helkama Forste Hűtőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft.-nek nem sikerült megegyeznie hitelezőivel, ezért elindult a cég felszámolása - írta a lap Cégközöny adataira hivatkozva.

A vállalatnak már nem működik a magyar honlapja, és telefonszámain is elérhetetlen. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat tatai kirendeltségén a novemberi csődeljárás elindításakor a Helkama Forste 154 dolgozójából 124 fő csoportos elbocsátását jelentette be. Tavaly év végén és idei első negyedévben a dolgozók mintegy harmadát bocsátották el, de többségüket addig nem, amíg volt remény a termelés újraindítására.

A Helkama Forste számára jelentős veszteséget hozott, hogy 2010-ben elvesztette egyik nagy partnerét, a Red Bullt. A finn anyacég 2008 májusában jelentette be, hogy Tatára telepíti európai központját és kibővíti a gyáregységet. A vállalat vezetői arra számítottak, hogy fejlesztéseik a nemzetközi sör- és üdítőital gyártók partnereként megerősítik a cég pozícióit - írta a Napi Gazdaság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!