3p

A hónap végén bezárt a Nokia komáromi telefongyára - mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője vasárnap az MTI érdeklődésére, hozzátéve, a gyár utolsó 24 dolgozójának leépítését pénteken jelentették be a megyei munkaügyi központban.

Pákozdi Szabolcs elmondta, a 24 dolgozó intézte az üzem felszámolásának adminisztratív teendőit.

A gyárnak 1620 aktív dolgozója volt, közülük 1024 magyar és 272 szlovák munkavállaló már elhelyezkedett. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Kft. kedden Komáromban irodát nyit, ahol tanácsadással és képzéssel segítik a még állást keresőket - ismertette az ügyvezető.

Kilencven ember vesz részt logisztikaiügyintéző-, targoncás-, tb-ügyintéző- és PLC-programozóképzéseken, a végzés után jó eséllyel találhatnak állást. Az iroda 2015 júniusáig működik.

Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint az érintettek elhelyezkedését a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci programja is támogatta. A kormány négy közvetlen támogatási és szolgáltatási elemből álló csomagot kínált a létszámcsökkentésben érintetteknek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minisztérium parlamenti államtitkáraként még júliusban utasította a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezetőit, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat azokkal vállalatokkal, amelyek Komáromban termelő beruházást akarnak létrehozni.

A lengyel Alumetal járműipari vállalat október 10-én jelentette be, hogy 9 milliárd forintos beruházással a komáromi ipari parkban építi fel új gyárát, amely 150 új munkahelyet létesít 2017 végéig.

Szijjártó Péter pénteken a Szöulban rendezett dél-koreai-magyar üzleti fórumon ismertette, hogy az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries Komáromban építi fel új üzemét. A beruházás értéke három év alatt eléri a 8,6 milliárd forintot, első lépésben 120 új munkahelyet hoznak létre, később a foglalkoztatottak száma elérheti a 250-et.

A Nokia mobilüzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak, mivel jó ideje kihasználatlanok a kapacitásai. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg - közölte a vállalat.

A gyár szakszervezeti vezetője, László Zoltán korábban az MTI-nek elmondta, a megszűnő gyár alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kaptak.

A szlovák állampolgárok ugyanazokat a juttatásokat kapták meg, mint a magyar dolgozók.

A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékát kitevő árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!