3p

Az oktatás színvonalának jelentős romlása az egyik oka annak, hogy kevés a jó ötlet a hazai k+f területén, véli Bogsch Erik. A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója szerint az innováció felfuttatásához a fiatalok motiváltságán is javítani kellene, emellett néhány kutatóműhelyt kiemelten kellene kezelni.

"Kevés a jó ötlet"

"Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy tévhit, hogy elég sok jó ötlet van, én úgy gondolom, hogy kevés a jó ötlet, és nyilvánvalóan ezen kell változtatni" – mondta el Bogsch Erik, a Richer Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a "Figyelő TOP 200 innovációs nagykövetek" című sorozatban. Ennek keretében a magyarországi üzleti élet prominens szereplői osztják meg gondolataikat arról, miképp lehet az innovációt a vállalati fejlődés és az ország szolgálatába állítani.

A fiatalok motiváltsága külföldön jobb

Bogsch Erik szerint "a mi területünkön" is csökkenés van az új ötletek számát tekintve. Emögött egyrészt az van, hogy a kutatók, fejlesztők jelentős része külföldre ment és nem is jön vissza. A másik ok, hogy - mint fogalmazott - az oktatás, azon belül a természettudományos oktatás színvonala jelentősen romlott. Kevesebb diák találkozik olyan elkötelezett oktatóval, aki a természettudomány irányába vinné őket, magyarázta a szakember.

A Richter vezére kiemelte azt is, hogy elsősorban a fiatalok motiváltsága az, ami külföldön jobb, ebben kell javulnunk. "Sajnos itt az általános légkör az országban nem a legjobb, ez kihat a fiatalokra is" - tette hozzá.

Megoldásként olyan alkotóműhelyek létrehozását javasolja, ahol olyan szellem van, ami segíti az igazi innovációt. "Néhány műhelyt kiemelten kellene kezelni, mind erkölcsileg, mind anyagilag is, azok kvázi, mint szigetek jelentenének kitörési pontot, és remélhetőleg ezek a szigetek aztán fokozatosan terjednének, és így az egész helyzet javulhatna" - érvelt.

Három területen jósol nagy fejlődést

Úgy véli, az elkövetkezendő évtizedekben óriási fejlődés várható a diagnosztika területén, bizonyos betegségekre sokkal célzottabb terápiák lesznek. Jóslata szerint három szegmensben várható nagy előretörés: az egyik a központi idegrendszer területe (ide sorolta a fájdalom, a szorongás és a depresszió problémáját), a másik az onkológia (rákkutatás), a harmadik pedig az immunológia területe. "Mi jelenleg a központi idegrendszer területén állunk a legjobban, és igyekszünk fölzárkózni az onkológia területén" – közölte a Richter vezetője.

Szerinte Magyarországon az innováción belül változatlanul a gyógyszerkutatásban és az informatikában vannak jó lehetőségek. "Az informatika gyorsabban hoz eredményeket, a gyógyszerkutatáshoz bizony nagyon nagy kitartás kell" – fűzte hozzá.

13,6 milliárd jutott k+f-re a Richternél

Ami a konkrét számokat illeti, a Richter az idei első félévben árbevételének 10,1 százalékát, 13,6 milliárd forintot fordított k+f-re, ami - forintban mérve - 44,2 százalékos növekedést jelez 2008 azonos időszakához képest. A növekedés oka elsősorban a Forest Laboratories-zal együttműködésben végrehajtott klinikai vizsgálatok előrehaladása.

A gyógyszergyár még 2008. júliusban jelentette be, hogy 2012-re magas szellemi hozzáadott értékkel rendelkező biotechnológiai bázist hoz létre Debrecenben 15 milliárd forintból. A beruházást a kormány készpénzzel és adókedvezménnyel is támogatja.   

"Annak a cégnek, amely a gyógyszeriparban sikeres szeretne lenni, jelen kell lennie a biotechnológiában" - jegyezte meg akkor Bogsch Erik.  

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!