2p

A Danone egyes termékeinél jogosulatlanul használta a "Győri" nevet, s ezzel megtévesztette a fogyasztókat.

A Danone tulajdonában lévő Győri Keksz Kft.-t kétmillió forintos bírsággal sújtotta nem jogerősen a Győr-Moson-Sopron megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, mivel a társaság egyes termékeinél jogosulatlanul használta a "Győri" nevet, s ezzel megtévesztette a fogyasztókat - közölte keddi sajtótájékoztatóján a győri polgármester.

Balogh József emlékeztetett: tavaly augusztusban tett bejelentése nyomán a felügyelőség vizsgálatot végzett a Csehországban és Lengyelországban gyártott, ám csomagolásukon "Győri" elnevezéssel forgalomba hozott termékek ügyében.

A bírságról a szóban forgó kekszféleségek beltartalmának és a névhasználat megfelelőségének elemzése után hozott határozatot a fogyasztóvédelmi felügyelőség.

Az elmarasztalás azt jelenti, hogy a névhasználattal megtévesztették a fogyasztókat - hangoztatta. A továbbiakban kifejtette: a döntés azt mutatja, hogy a "Győri" névhasználattal kapcsolatban rendezetlen a jogviszony. Ez ügyben a kft. vezetőivel a város felvette a kapcsolatot, de a tárgyalások még nem fejeződtek be.

A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat elfogadható kompromisszumos megoldásra törekszik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!