2p

Ugyan az elmúlt időszakban pere miatt igen gyakran szerepelt az újságok címlapján a Deutsche Bank első embere, Josef Ackermann, ám úgy tűnik a társaság részvényeseit ez nem igazán zavarta. A vezérigazgató szerződését újabb három évvel meghosszabbították.

A Deutsche Bank közgyűlése előtt az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a cég eredményei, vagy a vezető botrányai esnek nagyobb súllyal latba, amikor döntenek Ackermann sorsáról. Az igazgató mandátuma ugyanis idén ősszel jár le, amelyet most a részvényesek döntése szerint 3 évvel hosszabbítanak meg. Így ha semmi rendkívüli nem történik, akkor 2010 elejéig a társaság élén marad a sokat támadott vezető.

A diadalittas Ackermann

Mint arról az mfor.hu is beszámolt, 2003-as munkája eredményeként Ackermann 11 millió eurós jövedelemhez jutott, ami irritálta a közvéleményt, főleg miután kiderült, hogy a Mannesmann mobilüzletágának értékesítésekor is 7 millió euró ütötte a markát. A Vodafone által felvásárolt D2 mobilszolgáltató ügye azért is kapott nagy viszhangot és került bíróság elé, mivel az ügyészség szerint a német befektetőket a tranzakció végrehajtása során megkárosították.

A 2004 végén lezárt tárgyalássorozat azzal fejeződött be, hogy a hat vezetőt felmentették a túlzott sikerdíjak kapcsán. Múlt év végén bejelentették, hogy egy német bíróság újratárgyaltatja a Deutsche Bank vezér Josef Ackermann, és további 5 egykori Mannesmann igazgatósági tag sikerdíj ügyét. A per Németország évtizedek óta legnagyobb korrupciós botránya volt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!