2p

Michael Spencer, a brit ICAP pénzügyi szolgáltató cég vezérigazgatója nyerte el idén az Ernst & Young "Az év üzletembere" világdíjat.

A győztes szombat este a Monte Carlóban tízedik alkalommal megrendezett díjátadó gálán vette át az elismerést, amelyre hat kontinensről mintegy ötven jelölt versengett.

A hazájukban az Ernst & Young által már díjazott vállalkozók között volt infokommunikációs, gyógyszeripari, gépipari vezető éppúgy, mint nyelviskola-alapító. Magyarországot Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. alapítója és ügyvezetője képviselte, aki a verseny magyar győztese volt.

Az Ernst & Young közleménye szerint az ICAP, amely a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 cégei között az utóbbi évtizedben a legjobb teljesítményt mutatta a részvényesi hozam szempontjából, a pénzügyi szolgáltatók közül az egyik leginnovatívabb cég. Az 1986-ban 45 ezer dollárból alapított brókercég jelenleg a világ egyik legnagyobb piacszervezője és pénzügyi szolgáltatója. Átlagos napi tranzakciói dollárbilliókban (ezer milliárd) mérhetők, a 2009-2010-es pénzügy évben árbevétele 2,7 milliárd dollár volt.

Jim Turley, az Ernst&Young elnök-vezérigazgatója a díjátadón azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz évben a globalizáció, a felzárkózó piacok megerősödése és az internet megváltoztatta az üzleti világ működését, amelyben egyedül az üzletemberek ereje maradt változatlan. Az optimizmus, a lehetőségek kihasználásának képessége és a kemény munka továbbra is pozitív hatásokat vált ki és sokakat inspirál a világban. Michael Spencer ezzel a vállalkozói szellemmel érdemelte ki az Ernst & Young "Az év üzletembere" világdíjat 2010-ben - olvasható a közleményben.

"Nagyon boldog vagyok, hogy az ICAP valamennyi munkatársa nevében átvehetem ezt a díjat. Meglepetés és megtiszteltetés egyben, hogy a világ legkiválóbb üzletemberei közül rám esett a választás" - mondta Michael Spencer a díj átvételekor.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!