2p

Tegnap elküldte Brüsszelbe a 4-es metró pályázatát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a dokumentáció elektronikus megérkezéséről meg is érkezett a visszaigazolás – tájékoztatta a Világgazdaságot a hivatal.

A kiküldés után egy – akár több hétig tartó – formai ellenőrzés veszi kezdetét az Európai Bizottságnál. Ezt követően a testület megküldi a magyar fél számára a befogadási értesítést, és elkezdi a dokumentáció tartalmi elemzését, amely hosszabb időt vesz igénybe – hangsúlyozta az NFÜ.

A kormány nem egészen hat héttel ezelőtt arra adott felhatalmazást a NFÜ-nek, hogy a beruházóval akkor kösse meg a metróépítés támogatási szerződését, ha az minden szakmai feltételnek megfelel. Miután a hivatal meggyőződött ezek teljesüléséről, a szerződés aláírását követően a 4-es metró támogatási dokumentációját elküldte Brüsszelbe.

A továbbiakban a hivatal azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a 4-es metró pályázatának és beruházásának szakmai előkészítése a főváros felelőssége, míg az NFÜ feladata az, hogy a finanszírozásban megtalálja a megvalósítás szempontjából legkedvezőbb, leggyorsabb eljárást. Ez utóbbi megjegyzés szakértői körökből származó értesülések szerint arra utal, hogy „Budapest még mindig adós pár alapvető dokumentummal”, így például a koherens fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiával.

Akadnak, akik az NFÜ lassúságát okolják azért, hogy a metróprojekt eddig nem jutott el Brüsszelbe. Többen ennek tulajdonítják az ügyben illetékes közlekedési irányító hatóságnál közelmúltban lezajlott főigazgató-váltást, s azt is, hogy jelenleg fegyelmi eljárás folyik az érintett közreműködő szervezet, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vezetője ellen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!