4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A debreceni és nyíregyházi kaszinókkal ellentétben a győri egység első pár hónapja valahogy nem igazán jött össze. A nyitás évét komoly mínusszal voltak kénytelenek elkönyvelni a kormányhoz több szálon kötődő tulajdonosok.

A győri kaszinó koncesszióját a Treff-Klub Kft. nyerte el még tavaly februárban, az egységet 2016 őszén, egészen pontosan szeptember 15-én nyitották meg. A működtetésért a Casino Win Kft. a felelős, mely a legfrissebb beszámoló szerint veszteséggel volt kénytelen zárni az első (tört) évet.

A bevételekre nem lehetett panasz, hiszen 3,5 hónap alatt 423,3 millió forint folyt be a kasszába, a kiadások azonban olyan tetemesek voltak, hogy ezt az összeget teljesen felemésztették. Anyagjellegű ráfordításként 146 millió forintot költöttek el, a meglehetősen hiányos kiegészítő melléklet azonban ennek részletezésére nem tér ki. Emellett személyi jellegű ráfordításként még 152 milliót költöttek el az átlagosan 42 alkalmazottra. Végeredményként már üzemi szinten 55,3 milliós veszteséget könyvelt el a cég, amit a pénzügyi eredmény még tovább növelt. Az adózás előtti (és adófizetési kötelezettség hiányában az adózás utáni) eredmény 63,1 millió forint lett a győri kaszinó nyitásának évében.

A Treff-Klub sem remekelt
A Casino Winnel párhuzamosan a koncessziót elnyerő társaság is lehozta éves beszámolóját. Tavaly mindössze 446 ezer forint egyéb bevétele volt a cégnek,amivel szemben több mint 17 millió forint egyéb ráfordítást számolt el. A mínuszos adóalapra 464 ezer forint adót fizettek be, így végeredményben 13,2 milliós veszteséget számoltak el. 2016-ban a mérlegbe bekerült egy 389,6 millió forintos hosszú lejáratú kötelezettség, melyet a szintén szűkre szabott - mindössze 3 oldalas - kiegészítő melléklet nem részletez. 

Az azonban, hogy nem teljes évről, hanem alig pár hónapos működésről beszélünk, nem árnyalja a képet. Összehasonlítottuk a győri kaszinót a Szima Gábor debreceni és nyíregyházi kaszinóinak első (tört) évével, melyekben sikerült nyereségesen működni.

A nyíregyházi Onyx kaszinót 2014. szeptember 22-én nyitották, tehát majdnem napra pontosan ugyanannyi ideje volt az első évből hátra, mint a győri kaszinónak. A bevételek alacsonyabb szinten alakultak (364,7 millió forint volt), a személyi jellegű ráfordítások szintén, végül 14 millió forintos szerény nyereséget könyvelhetett el a működtető cég.

A debreceni egység még ennél is jobban muzsikált, mely 2014. október 17-én nyitott, vagyis még rövidebb idő volt hátra az év végéig. A 416 milliós árbevételből végül 106,5 milliós nyereséget tudtak realizálni.

A győri egység ráadásul tetemes adóssággal nyitott, hiszen 832 milliós tartozása volt tavaly év végén. Ebből 356,4 millió rövid, 475 millió pedig hosszú lejárató kötelezettség. A kiegészítő mellékletből csupán annyi derül ki, hogy 358,8 millió forint egyéb kötelezettséget tartottak nyílván (itt az egyes adókat, járulékokat, áfa elszámolási számlán lévő egyenleget szerepeltetik). A rövid lejáratú kötelezettségek között pedig a 2017-ben visszafizetendő hosszú lejáratú tartozás egy része szerepel.

Ez 101,7 millió forintot jelent, ami MKB beruházási hitel néven fut a könyvekben. Noha a teljes összeget nem ismerjük, ezzel biztossá vált, hogy a nemrég Balog Ádám tulajdonába kerülő MKB Bank segítette ki a Treff-Klubot a győri kaszinó beruházásának finanszírozásában.

A győri (és pécsi) kaszinó koncessziós jogát a Treff-Klub Kft. nyerte el korábban. Sajtóinformációk szerint a cégtulajdonos, Rákosfalvy Zoltán - aki most az úszószövetség elnökségének tagja is lett - több szálon is kötődik a kormányhoz: egyrészt feltűnt a győri önkormányzat ügyvédjeként és dolgozott a Fidesz-frakciónak is. A hvg.hu korábbi írása szerint ő volt az a Fidesz-közeli ügyvéd, akin keresztül egy hozzá több szálon kapcsolódó offshore-hátterű cég megszerezte annak az ingatlannak a nagy részét, ahol az Audi logisztikai központja épült.

A Treff-Klub ügyvezetője pedig az a kisvárdai Kruppa Zsolt András, aki az index.hu információi szerint Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel hozható kapcsolatba feleségeik révén.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!