3p

A Digit és a Viettelt nem vette nyilvántartásba az NMHH, így ha lesz negyedik mobilcég, az a Magyar Posta lesz. Mfor.hu-háttér.

Az előírt határidőnek megfelelően, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntött arról, hogy melyek azok a cégek, akik részt vehetnek a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére kiírt pályázat licitálási szakaszában - olvasható a hatóság hétfői közleményében.

A döntés értelmében a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorcium nyújtott be alakilag érvényes, így árverési nyilvántartásba vehető jelentkezést.

Az RCS&RDS, valamint a Viettel Group esetében az NMHH-nak a pályázaton való részvételhez szükséges nyilvántartásba vételt meg kellett tagadnia.

A romániai illetékességű RCS&RDS esetében a dokumentáció előírásaiban szereplő, a jelentkező által irányított társaságok piacfelügyeletidíj-tartozására vonatkozó feltétel nem teljesült, míg a vietnámi székhelyű Viettel Group által benyújtott jelentkezés több súlyos – hiánypótlás útján már nem orvosolható – formai hiányossággal rendelkezett - áll az NMHH közleményében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a decemberi határidőig három új cég jelentkezett a tenderre. A Magyar Posta indulása a tenderen azt jelentheti, hogy valóban összeállt az utóbbi napokban a sajtóban már megszellőztetett állami konzorcium, melynek keretében a Magyar Villamosművek (MVM), a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Posta közösen lennének mobilszolgáltatók. A három cég összefogására azért volt szükség, mert jelenleg az MVM kezelésében van az ország legnagyobb optikai hálózata, ami megkönnyítené az infrastruktúra kiépítését, az MFB adná a pénzt a beruházáshoz, a Postának pedig megvan az országos hálózata az értékesítéshez.

A román RCS&RDS a hazánkban is jelen lévő Digi tulajdonosa, Románia és Magyarország mellett Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában és Horvátországban van jelen a piacon, a legtöbb ügyfele Romániában van.

Az igazi meglepetést azonban a Viettel okozta a borítékbontáskor, hiszen őszintén megvallva korábban mi sem hallottunk a legnagyobb vietnámi mobilszolgáltaróról. A cég állami kézben van, a kezelése a vietnámi védelmi minisztériumhoz tartozik. A 90 milliós lakosságú ország mobilpiacán a Viettel részesedése nagyjából 40 százalékos, a vállalat központja a fővárosban Hanoiban van. További érdekesség, hogy a vietnámi fociliga másodosztályában szerepel a Viettel FC, mely korábban a hadsereg csapata volt mielőtt eladták a mobilszolgáltatónak és nevet változtatott. 

Az NMHH mostani döntésével gyakorlatilag két forgatókönyv maradt: vagy a magyar állami konzorcium nyeri el a frekvenciát, vagy a meglévő három szolgáltató között osztják fel. Mivel korábban az NMHH is amellett érvelt, hogy a verseny élénkítése miatt szükség lenne egy negyedik szolgáltatóra, ezért most nagyon meg lennénk lepve, ha nem a Magyar Posta vezette konzorcium lenne a befutó.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!