2p

Még mindig kínai hamis mézzel vannak tele a polcok.

A hamis kínai méz miatt csak a megtermelt méz 35 százalékát tudják eladni a magyar termelők az uniós piacon - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke pénteken az M1-en.

(MTI)

Bross Péter kiemelte, hogy az éves termelés kétharmadát, 25-30 ezer tonnát a magyar termelők az uniós piacon adják el, ahol komoly verseny van olyan termelőkkel, akik nem fair körülmények között állítják elő a mézet. Hamis méznek tekinthetők azok a termékek, amelyeket nem méhek állítottak elő, illetve azok, amelyeket nem méhek érlelnek be. Az uniós élelmiszerkönyv tiltja a gyárban érlelt mézeket.

Az OMME-elnök azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország nagy méhész nemzet, azonban az ország mézfogyasztása kevés, egy kilogramm alatt van, ezért a többletet külföldön kell értékesíteni.

Egyébként épp a héten derült ki, hogy a világ megtermelt mézeinek 75 százaléka rovarirtóval szennyezett. A fertőzött méz azonban csak rendszeres fogyasztással okozhat egészségügyi károsodást, mert a rovarirtó-tartalma azért alacsony. Ha innen nézzük, még jól is jön, hogy nem vagyunk nagy mézevő nemzet. Ami a hamis mézeket illeti, azok kapcsán pedig tavasszal mutatták ki, hogy minden ötödik üveg méz kínai kamutermék az Európai Unióban.

via MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!