2p

A kormány azóta már lefújta az akciót a kritikák miatt.

Nem volt valami önzetlen az az akció, ami mozgássérülteknek nyújtott állami támogatást az autóvásárláshoz. Csak egy márka játszott, csak egy cégen keresztül, kötelező hitellel, és mindezzel Orbán Viktor barátja, Garancsi István járt jól, írja a hvg.hu.

Garancsi István (MTI)

Az új autó csak Suzuki lehetett. A speciális járművekre adott támogatás összege új kocsi esetén 1 millió forint volt, használtnál 600 ezer, viszont akkor is kötelező volt hitelt is felvenni, ha a vásárló a támogatással együtt a teljes vételárat le tudta tenni. A hitelt pedig kizárólag Garancsi érdekeltsége, a Duna Lízing intézhette - a Magyar Narancs szerint ráadásul az itt kínált kölcsön mutatói a jelenlegi piaci helyzetet nézve nem valami ideálisak, változó kamatokkal és jelenleg 17,73 százalékos THM-mel dolgoznak.

Tehát, ha például valaki felvesz egy 2,4 millió forintos hitelt a ráerőltetett konstrukcióban, akkor 17 százalékos kamattal közel 800 ezer forinttal fizet vissza többet, mintha egy bankhoz fordulna piaci hitelért.

A támogatás furcsaságairól a Magyar Nanarcs írt részletesebben nyáron, azóta Hadházy Ákos LMP-s képviselő sokat támadta, végül Lázár János a legutóbbi kormányinfón be is jelentette, hogy leállítják a kötelező kölcsönszerződést, és felülvizsgálják a rendszert.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!