3p

Három információ kivételével minden közérdekű a sávolyi motorversenypálya megvalósíthatóságáról az MFB számára készült KPMG tanulmány - döntött első fokon a Fővárosi Bíróság.

A Fővárosi Bíróság csütörtöki elsőfokú ítéletében a KPMG pénzügyi tanácsadó cég által készített, a sávolyi motorpálya pénzügyi megvalósíthatóságáról szóló hatástanulmányának kiadására kötelezte a Magyar Fejlesztési Bankot - ismertette a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Bodoky Tamás és a TASZ által indított per állását az Index internetes újsággal.

Az MFB, és a bank fölött a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) március közepén döntött arról, hogy nem köt szerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MotoGP pálya megépítésére, a jogdíjakat azonban továbbra is biztosítaná a kormány, ha a pálya más, nem állami finanszírozási konstrukcióban megépül. 

Az MFB indoklása szerint, amivel az NFGM is egyetért, egy ilyen nagy volumenű beruházás állami hitellel való fejlesztésének esetében széleskörű pénzügyi, jogi garanciarendszerre van szükség, a beruházótól azonban nem kaptak megnyugtató javaslatokat a kockázatok kezelésére. Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a sávolyi MotoGP megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért.

Az index.hu vetette fel, hogy problémák vannak a beruházással, egyebek között azt, hogy a pénzügyminisztériumi szakértők nem javasolták a beruházás állami támogatását, mert túl kockázatos, gazdaságtalan, netalán még jogszerűtlen is. Ezt követően tiltakoztak civil szervezetek, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International (TI), valamint a Lehet Más a Politika (LMP), és a szerződési folyamat leállítását kérték. A beruházók szerint a kritikák alaptalanok.

A Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. tette közzé a KPMG által, az MFB számára az állami garanciával nyújtott hitelfelvételhez készült tanulmányt, amely szerintük összességében pozitív véleményt fogalmaz meg a beruházással kapcsolatban, és azt állapítja meg, hogy nem azonosítható olyan tényező, amely a jelenlegi ismeretek szerint kizárná a projekt megvalósíthatóságát. A tanulmányból azonban bizonyos adatokat kitakartak, amelyek üzleti titkot séthettek szerintük.

Erre azt követően került sor, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök a civil szervezetek tiltakozását követően a tanulmány nyilvánosságra hozására szólította fel a gazdasági minisztert, aki utasította a hitelintézetet. A Magyar Fejlesztési Bank hozzájárult ahhoz, hogy a sávolyi motorversenypálya projekt dokumentációjával kapcsolatos hatástanulmányt nyilvánosságra hozza akár a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft., akár a KPMG Tanácsadó Kft., de a két cég által azonosan megfogalmazott feltételeket elfogadhatatlannak tartotta, mert azok "beláthatatlan eseményekkel összefüggő korlátlan mértékű anyagi felelősségvállalást" jelentettek volna az MFB részéről. A bank hangsúlyozta, hogy a tanulmányt üzleti és banktitokként kezeli.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!