5p

A legjobban várt ellenfelével csapott össze szombaton a magyar labdarúgó válogatott. Nem csak a meccsen kialakult eredmény, de a tévés nézettség sem emlékeztetett a tavaly nyári találkozóra.

A magyar labdarúgó válogatott tavaly nyáron focilázat váltott ki, amelynek köszönhetően elképesztő számú néző drukkolt a készülékek előtt. Akkor a csoportmeccsek során a magyar nemzeti tizenegy jócskán erőn felül teljesített, a három mérkőzésből pedig talán a későbbi győztes Portugália elleni 3-3 volt a legemlékezetesebb. Éppen ezért is volt különösen pikáns, hogy a magyar csapat idegenben meg tudja-e ismételni az egy évvel ezelőtti bravúrját. A csoport legerősebbnek tűnő csapatában ráadásul - ellentétben a csoportot vezető svájciakkal - több világsztárral is rendelkeznek, például a magyar szurkolók által kikezdett Cristiano Ronaldóval.

Ezúttal ennyit tudott a magyar válogatott

A mérkőzés nem volt túl kellemes, hiszen a 3:0-ás eredmény mellett a mutatott játék sem volt lenyűgöző. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a meccs első félidejében eldőlő mérkőzés nem hozott kiugróan magas számokat. Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a szintén a hétvégén képernyőre került Forma-1-es nyitófutamnál sokkal jobb számokat ért el a focicsapat a nézettségi versenyben. A nyári EB-n 1,5 és 3 millió közötti néző követte a válogatott meccseit, ezzel szemben most 770 ezren szurkoltak Dzsudzsákékért. Ez ugyanakkor arra mindenesetre bőven elég volt, hogy a hétvége első napján a két kereskedelmi tévé csak kullogjon az M4 Sport mögött.

A heti nézettségi versenyben - ahogy a tavasz során oly sokszor - most is az RTL csütörtök esti sorozata, a Mi kis falunk végzett az élen. Ezzel az RTL Klub a Válótársak sikere után egy másik sikeres heti fikciós sorozatot is magáénak tudhat. Az első széria az elmúlt 8 hétben folyamatosan kiugróan magas nézettségi adatokat produkált a piacvezető kereskedelmi csatornán, a csütörtök esti záró epizód is toronymagasan nyerte sávját, a kereskedelmi célcsoportban mért 34,3 százalékos közönségarányával. Közönségarányban ehhez közelítő eredményt egyébként csak az első rész produkált, akkor 33,8 százalékos mutatót mértek, viszont nézőszámot tekintve a nyitó epizód jobb volt 1,19 milliós nézettséggel, aminek köszönhetően az idei év legnézettebb műsora is egyben. A közönségarányt tekintve nagy bezuhanás a nyolc rész egyikénél sem volt látható, hiszen átlagosan 29,4 százalékos közönségarányt ért el a Mi kis falunk.


Az RTL szerint külön érdekesség, hogy az időeltolásos tévénézők plusz 2 százalékpontot, azaz közel 50 ezer nézőt tettek hozzá átlagosan az egyes adásokhoz. Így ez azt is jelenti, hogy a 18-49-es korosztályból kikerülő, a sorozatot figyelemmel követő nézők közel 11 százaléka nem élő műsorként követte Pajkaszeg lakóinak történetét, ami kivételesen magas aránynak számít Magyarországon.

A sorozat és a focimeccs közé ékelődött a nézettségi listán a Barátok közt, míg a dobogóról lecsúszott az RTL másik népszerű hétköznaponként ismétlődő realityje, az Éjjel-nappal Budapest.

Pont került a Csíki sörháború végére - Lázár János pénteken volt Erdélyben

A TV2 számait áttekintve érdemes megemlíteni, hogy a kereskedelmi célcsoportban (18-49 évesek) a Vigyázat gyerekkel vagyok szerdai adása szerepelt a legjobban. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tavasszal indított műsorai közül egyedül ez tudta felvenni a versenyt az RTL Klub hétköznap esti műsoraival, miközben a Jakupcsek Gabriella féle egymás szemében pillanatok alatt érdektelenné vált. A békítő show öt adás után nem is fog folytatódni, az okok kapcsán voltak olyan pletykák, hogy a gyenge számok miatt, de olyan is, hogy eleve ennyi résszel tervezett a TV2. Az utóbbi valószínűleg közelebb állhat a valósághoz, hiszen a rémesen kezdő Detektív Bt-t pillanatok alatt lekapták a csatorna kínálatából. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a Majka féle 50 milliós játszmát váltó Annyit ésszel, mint erővel vetélkedő egyelőre nem váltott ki nagy izgalmat, hiába ígért Tilla önfeledt szórakozást előzetesen.

Ahogy arról korábban írtuk most hétfőtől az RTL Klubon változik a műsorrend, hiszen indul a huszonhat ismert személyiség késre menő harcát bemutató a Konyhafőnök VIP. A zsűri egyébként az előző szériában megismert emberekkel áll fel ismét, hiszen Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos szerepel majd benne. A gasztrovetélkedő miatt a megszokottnál később kezdődik majd az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt is.

A 12. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, az RTL Klub (16,8% SHR) javított ugyan, de a gyenge szombati számok így is megmutatkoztak a heti átlagán. A TV2 (8,8% SHR) ha csak minimálisan is, de kicsúszott a hosszú heteken át őket jellemző 9-9,5 százalékos sávból. Az egy héttel korábbi nagyobb fellendülés után visszacsúszott a Cool (4,8% SHR) és a F+ (4,6% SHR) is. De nem tudott javítani a középmezőny hátsó részében a Viasat3 (2,5% SHR) és a Duna TV (1,7% SHR) sem.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!