3p

A vállalatfelvásárlások során sokszor születnek olyan üzletek, amelyek után az elemzők csak a fejüket csóválják a vételár láttán, később azonban kiderül, alapos oka volt a befektetőknek kifizetni az adott összeget.

Az utóbbi időben két olyan korábbi üzletről is kiderült, hogy jó döntést hoztak a befektetők egy vállalatfelvásárlás kapcsán, amikor az elemzők túlzónak tartották a vételárat. Két, 2012-es felvásárlás is az idei évre ért be.

Csillogó csillagok

2012. október 30-án jelentették be, hogy a Disney négymilliárd dollárt fizet George Lucas filmrendező és producernek a Lucasfilm nevű cégért. Utóbbi vállalat több korábbi sikerszériáért felelt. A megvásárolt csomagban ugyanis ott voltak a Csillagok háborúja- és Indiana Jones-filmek, a DVD-, Bluray- és digitális letöltés-jogok, az animációs és élőszereplős tévésorozatok jogai. Más kérdés, hogy a két nagy sikerfilm széria meglévő darabjainak forgalmazói jogait a Lucasfilm korábban a Foxra (Csillagok háborúja-filmek) és a Paramountra (Indiana Jones-franchise) bízta.

Mindez elsőre szépnek tűnt, viszont komoly foltot ejtett a történeten, hogy a Lucasfilm a Csillagok háborúja film-, tévé-, DVD- és minden egyéb audiovizuális forgalmazói jogait örökre átadta a Foxnak a nyolcvanas években, míg a sorozat később elkészült többi filmjével kapcsolatos hasonló jogokat 2020-ig birtokolja a Fox. Mindez azt jelenti, hogy ugyan szabadon készíthet további részeket ezekben a témákban a Disney, a korábbi darabokkal együtt viszont nem tudja értékesíteni sem tévék felé, sem DVD-n vagy Bluray-n, csak akkor, ha ehhez a Fox is hozzájárul. Mindezek miatt a piacok az akkori felvásárlást nem fogadták kitörő lelkesedéssel, és a bejelentést követően inkább esett a Disney részvények árfolyama.

A Disney azonban a Baljós árnyak (Star Wars 7) sikerével bebizonyította, hogy a Lucasfilm bőségesen vissza fogja hozni az eredeti befektetést. A filmnek ugyanis csak a mozis bevételei 2 milliárd dollárt meghaladóak voltak. Egyes becslések szerint a különböző reklám- és ajándéktárgyakhoz kapcsolódó bevételek pedig ezt is bőven meghaladták, és az év elején túlszárnyalták a 3 milliárd dolláros szintet. Ez pedig csupán az első film volt, miközben további részek készülnek a Star Wars szériából. Ha ennyire elsöprő sikert nem is hoz, de biztosan milliárdos bevételekkel kecsegtet a már készülő Indiana Jones film is.

Fotóból milliárdok

Szintén 2012-ben cserélt gazdát az akkor perspektivikusnak tartott startup, az Instagram. A fotómegosztót a Facebook vásárolta fel, amelyet csak azért nem büntettek ezért a lépésért az elemzők károgását követően a befektetők, mert a közösségi oldal csak később, 2014-ben debütált a részvénytőzsdén.

Mindenestre az akkor fizetett 1 milliárdos vételár kapcsán a mértéktartó elemzők csak túlértékeltségről beszéltek, míg mások egyenesen Mark Zuckerberg beszámíthatóságát is vitatták.

Ők a legjobban kereső celebek

Az Instagram ugyan akkoriban már 30 millió felhasználhatóval rendelkezett, ám semmiféle bevétele nem volt. A Facebook felvásárlása, illetve az oldalba történő integrálása lévén az „instások” száma exponenciálisan növekedett, és sikeres üzleti modellt is találtak a vállalkozás számára.

Olyannyira, hogy a vállalat napokban megjelent előrejelzése szerint 2016-ban 2,2 milliárd dollár bevételt fog generálni. Sőt, a jövőben a növekedés gyorsulhat, így a bevétel 2020-ra elérheti az évi 7,6 milliárd dollárt. A Facebook befektetése tehát nem pusztán megtérült, hanem busás hasznot is hoz, miközben a felhasználói élményt is sikerült a közösségi oldalnak növelnie.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!