Csődbe ment az egyik legnagyobb magyar malomipari vállalat



Az öt legnagyobb malomipari cég közé sorolt, tatabányai székhelyű Sikér Zrt. csődvédelmet kért - írta szombati számában a 24 Óra.

A vállalkozás tulajdonosa, Blázsik Ferenc az évekig húzódó versenyhivatali eljárással, a finanszírozó bankok és a hitelbiztosítók együttes visszalépésével indokolta a társaság súlyos helyzetét, hozzátéve, hogy az eljárás alatt lehetőségük lesz kiegyezni a hitelezőkkel.

A Sikér Zrt.-nek nagy problémát jelentett a Széchenyi Bank csődje is, mert az onnan jóváhagyott hitelekből kezdték meg szekszárdi üzemük felújítását. A bankcsőd éppen akkor vont el forrásokat a cégtől, amikor a beruházást a pályázatok miatt már nem lehetett felfüggeszteni - közölte.

Botrányok, amelyek megrázták a cégvilágot

A tulajdonos szerint a malomiparban az utóbbi években olyan árverseny alakult ki, amelyben piacbővülést csak egy másik szereplő kárára lehetett elérni. Emiatt a termelők még veszteség árán is igyekeztek megőrizni pozícióikat.

A Sikér Zrt. 25 éve létező, kizárólag magyar magántulajdonban lévő cég, amely két európai színvonalú malommal rendelkezik. Évente százezer tonna búzát őröltek, száz embernek munkát biztosítvTI.

MTI




Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Promóció

Így kereshet pénzt profikkal
Érdemes a befektetési döntéseket magunknak meghozni, vagy bízzunk inkább szakemberekben?

Élményfaktor a digitális fizetésben
Lakást vegyünk vagy aranyat?

Nulla kamatot adnak a bankok? Akkor most mit kezdjen a pénzével?

-----------------------------------------------------------------------------

Most sokat spórolhat a céges tankoláson, mutatjuk hogyan!
Ha személyre szabott, prémium szolgáltatásokat szeretne valaki, nem a "megszokott" nagy olajvállalat kútjait érdemes választani.

-----------------------------------------------------------------------------

Mire épülnek a digitális fizetési modellek? Mi köze az élménynek a profithoz? Mit adhatunk a felhasználóknak?

Élményfaktor a digitális fizetésben

.
hirdetés
elrejt
 
.