3p

A második legnagyobb német légitársaság állt földbe. De még így is folytatják.

Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.

Az cég vezetése az illetékes berlin-charlottenburgi cégbíróságnál kezdeményezte, hogy csődeljárás induljon ellene. Ennél az eljárásformánál továbbra is a vállalat irányíthatja az üzletet. Hozzátették, tárgyalásokat folytatnak a Lufthansa légitársasággal, valamint más érdeklődőkkel további üzletrészek eladásáról.

A cég az internetes oldalán azt írta, hogy nem módosít a repülési tervein, továbbra is lehet a már meghirdetett járatokra jegyet venni, és a már lefoglalt jegyek is érvényesek. Ugyanez igaz az Air Berlin leányvállalatára, az osztrák Niki légitársaságra is. A szövetségi kormány 150 millió eurós áthidalókölcsönt bocsát az Air Berlin rendelkezésére annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a működését. Brigitte Zypries szövetségi gazdasági miniszter elmondása szerint a kölcsön körülbelül három hónapig biztosítja a vállalat működését. Ugyanakkor kizárta, hogy az állam átvállalná a cég adósságait.

Ez nem az első eset, hogy a német kormány hitellel segíti ki a vállalatot, amely évek óta veszteséges, és az előző évet 780 millió eurós hiánnyal zárta. A helyzet idén március végén, a nyári menetrendre való átálláskor romlott drasztikusan, azóta rendszeresek voltak a késések és a járatkiesések.

A Lufthansa közölte, hogy a német kormánnyal közösen támogatja a légitársaság átszervezési törekvéseit. Ez a lépés biztosítja, hogy az Air Berlintől az Eurowings és az Austrian Airlines számára személyzettel együtt lízingelt gépek továbbra is változatlan formában üzemeljenek - írták.

A Lufthansa már tárgyalásokat folytat az Air Berlin-csoport egyes részeinek átvételéről és megvizsgálja újabb dolgozók foglalkoztatásának lehetőségét - fűzték hozzá.

A dpa német hírügynökség vállalati körökből úgy értesült, hogy az Air Berlin csődje már az előző héten körvonalazódott. Az Etihad ugyanis múlt hétfőn nem folyósított egy - még áprilisban megígért - 50 millió eurós kölcsönt, pénteken pedig bejelentette, hogy nem támogatja tovább a német céget.

Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter megerősítette, hogy már több légitársasággal, köztük a Lufthansával is zajlanak a tárgyalások az Air Berlin egyes üzletrészeinek átvételéről, záros határidőn belül pedig a megegyezés is megszülethet.

A miniszter elmondta: a szövetségi kormányt péntek éjjel értesítette az Air Berlin vezetése az Etihad döntéséről. Ezután rögtön egyeztettek az illetékes minisztériumok és a kancelláriahivatal, és úgy döntöttek, hogy a szövetségi közlekedési hatóság folytathatja a légitársaság üzemeltetését, a kormány pedig 150 millió eurós hitellel segíti ki a céget. A kölcsönről már értesítették az Európai Bizottságot, amely várhatóan pár napon belül megadja hozzá az engedélyt.

Az Etihad légitársaság a döntését azzal indokolta, hogy a német légitársaság helyzete gyorsan romlott, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így nem maradt más választása, mint felfüggeszteni a támogatást.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!