2p

A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalatok által szállított árumennyiség 2001 első felében -- az előző év azonos időszakához képest -- 5 százalékkal csökkent.

Az ágazaton kívüli cégekkel is számolva a visszaesés 9 százalékos. A csökkenés elsősorban a második negyedévi teljesítmény következménye. Árutonna-kilométerben számolva a teljesítmény kismértékben magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A teljesítmény mérséklődésére utal az is, hogy az egyéni vállalkozások száma 1100-zal csökkent. A társas vállalkozásokból viszont 800-zal több volt, mint tavaly június 30-án. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások létszáma 1 százalékkal csökkent, a 15 százalékos bruttó keresetnövekedés kisebb a nemzetgazdasági átlagnál -- áll a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójában.

Továbbra is dinamikusan, 18 százalékkal nő azonban az ország területére rakottan érkező külföldi tehergépjárművek tranzitforgalma, ami a külföldi szállítmányozás térnyerésére utal.

A távolsági személyszállításban a szállított utasok száma, illetve az utaskilométerben mért teljesítmény egyaránt 4 százalékkal bővült, miközben a helyi tömegközlekedésben a teljesítmény stagnál.

Az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 86 ezer, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A legtöbbet Opel típusú autóból adták el, dobogón van még a Suzuki és a Volkswagen. A negyedik helyezett Renault-val együtt az említett márkák az összes forgalomba helyezett kocsi 55 százalékát adják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!