1p

Csökkent tavaly a német Metro-csoport bevétele, elsősorban a valutaárfolyamok alakulásának negatív hatásai miatt. A világ harmadik legnagyobb kereskedelmi lánca agresszív terjeszkedésbe kezd Kelet-Európában és Ázsiában, hogy ellensúlyozza az "érettebb" piacokon bekövetkezett hanyatlást.

A társaság előzetes adatai szerint a bevétel 3,6 százalékkal 65,5 milliárd euróra csökkent tavaly, a valutahatások nélkül a forgalom stabil maradt az előző évhez képest. Az üzemi eredmény a piaci
várakozásoknak megfelelően fog alakulni a cég keddi közlése szerint. (A Metro a részletes eredménymérleget március 23-án teszi közzé). A ThomsonReuters elemzői szerint az üzemi eredmény 14 százalékkal 1,9 milliárd euróra csökkent tavaly.

Az idei év változatlanul kihívásokkal teli lesz a társaság vezetésének várakozásai szerint, ennek ellenére az idén 1,9 milliárd eurót költenek majd terjeszkedésre, miután tavaly 1,6 milliárd euróra
csökkentették a beruházásokra szánt összeget. A terjeszkedés középpontjában Kelet-Európa és Ázsia áll, mert itt a legjobbak a növekedési kilátások a társaság számára.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!