2p

A korábbi évekkel ellentétben, a mostani szezonban jelentősen csökkent a turisták száma Szlovákia észak-gömöri vidékének síterepein - írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában.

A gyerekeknek ingyenes sífelvonó-használat, a téli sporteszközök kedvezményes kölcsönzése, olcsó ételek, italok – ezekkel és még sok egyéb kedvezménnyel próbálják magukhoz csalogatni a vendégeket az észak-gömöri sípályák
működtetői.

Szokatlan módon 2009 szilvesztere előtt néhány nappal még lehetett szállást foglalni a Rimakokova (Kokava nad Rimavicou) fölötti vendégházakban, néhány évvel ezelőtt viszont már hónapokkal előbb le kellett foglalni a szállást. A turisták létszáma – noha ez a síközpont Budapesthez és Miskolchoz is az egyik legközelebb fekvő, jó minőségű síterepnek számít – mérhetően csökkent, pedig a folyamatosan bővülő szolgáltatások színvonala javult,
az árak pedig alig emelkedtek. Főleg a magyarországi vendégek létszáma csökkent.

A visszaesésnek a vendéglátósok szerint több oka van: egyrészt az euróval szemben még mindig gyenge forint, másrészt a gazdasági válság, amely épp azt a középosztályt sújtotta leginkább, amelyik az itteni, viszonylag olcsó síterepeket látogatta - írja az Új Szó.

Az elmúlt hónapban az időjárás sem kedvezett a téli sportok kedvelőinek és a sípályákat üzemeltető rimakokovai vállalkozóknak. Ennek ellenére több sípályát mégis meg tudtak nyitni az elmúlt napokban, a hóágyúknak köszönhetően. Az esti sportolásra is adottak a feltételek: a pályákat délután öt óra után megvilágítják.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!