2p

Az a megállapítás hogy az elektronikus kereskedelem nem ismer határokat, szinte már közhely. Az országokon, földrészeken átívelő kereskedelmi kapcsolatok olyan nemzetközi jogi, gazdasági és kulturális problémákat vetnek fel, melyek megoldatlansága egyre nagyobb problémát jelent az e-üzlet valamennyi résztvevője számára.

Megfigyelők szerint a megegyezés hiánya könnyen alááshatja az e-kereskedelem további fejlődését. Valószínű ugyanis, hogy egyes cégek bizonyos célországok jogszabályainak betartása helyett inkább blokkolják az ottani felhasználók hozzáférését a szolgáltatáshoz.

Veszélyben érzik magukat a távközlési vállalatok és az internetszolgáltatók is. Egyes országok törvényei szerint ugyanis felelősek a hálózatukon keresztülmenő tartalomért. A cégek számára elviselhetetlen terhet jelentene a tartalom figyelése és szűrése.

Erősen vitatott az is, mire is terjedjen ki a most készülő egyezmény. Míg a távközlési cégek által is támogatott felhasználói csoportok és az internet aktivisták a szellemi tulajdon kérdésének kizárásával csak az áruk és szolgáltatások kereskedelmére szeretnék korlátozni a megbeszéléseket, a lap- és könyvkiadók, valamint a hanglemezipar szakemberei éppen ennek ellenkezőjében érdekeltek. Ezek a vállalatok azt várják a készülő egyezménytől, hogy lehetővé tegye számukra a szellemi tulajdon védelmét azokban az országokban is, melyek jelenleg jogi eszközökkel csak nehezen elérhetők.

Nem kell különösen pesszimistának lenni ahhoz a jóslathoz, hogy a felvetett problémákat a hágai rendezvény sem oldja majd meg véglegesen. Már a megbeszélések megkezdése előtt kijelölték 2002 elejére annak a rendezvénynek a dátumát, mely a mostani tárgyalások elvarratlan szálait hivatott elrendezni. Baljós jelnek tűnik az Egyesült Államik egy magas rangú hivatalnokának kijelentése, mely szerint "nincs értelme egy olyan tanácskozást tervezni, melynek nincs esélye sikerrel végződni." Megfigyelők szerint a sikertelenség legfőbb oka éppen az Egyesült Államok magatartása lehet. Míg eredetileg ők kezdeményezték a tárgyalásokat, ma éppen ők a legkevésbé érdekeltek azok folytatásában. Úgy tűnik, hogy a gazdaságban nem a kooperáció, hanem a szembenállás politikája erősödik. Ez pedig tovább késleltetheti az elektronikus kereskedelem térnyerését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!