3p

A Videoton cégcsoport idei árbevétele 5-10 százalékkal is növekedhet a tavalyi évihez képest - mondta Sinkó Ottó társ-vezérigazgató.

Tájékoztatása szerint a vállalatcsoport 2015-ben 154,8 milliárd forintos konszolidált nettó árbevételt ért el 11 milliárd forint feletti eredmény mellett, árbevételük 17 százalékkal nőtt 2014-hez képest és a hozzáadott érték is hasonló arányban növekedett.

A társ-vezérigazgató hangsúlyozta: a szerény EU-s ipari növekedéshez képest Magyarország ipara duplájával nő évek óta, miközben a Videoton még ennek is a dupláját produkálja. A 2014-es konszolidált árbevétele 133 milliárd forintot tett ki, a 2013-as adat 113,5 milliárd forint volt.

Fából készített autót a Toyota

A társ-vezérigazgató szerint a Videoton folyamatos növekedését és piaci sikereit az idei és a korábbi években is leginkább az elektronikai termelés növekedése hozta, ugyanakkor a végfelhasználókat tekintve az autóipar volt meghatározó, amely nem csak elektronikai termékeket, hanem fém- és műanyag alkatrészeket is vásárol a cégtől. Megemlítette, hogy legrégebbi vevőjük egy német autóipari vállalat, amelynek már több mint 25 éve beszállítói, de sok a tíz év feletti partneri kapcsolatuk is.

Sinkó Ottó elmondta még, hogy az elmúlt évek intenzív technológiai fejlesztésein túl a sajáterős beruházásaik idén eddig mintegy hárommilliárd forintot tesznek ki, ez nyilván nőni fog az év során. Példaként említett egy új fémfestési technológia meghonosítását, amely magával hozhat újabb megrendeléseket, hiszen a piacon komoly igény mutatkozik rá.

A társ-vezérigazgató szerint a piaci körülmények és tendenciák alapvetően nem változtak, a munkaerőpiaci helyzet azonban "feszített". Tisztán látszik, hogy a folyamatos növekedés gátja a jövőben biztosan a munkaerő hiánya lesz - fogalmazott, hozzátéve: a termelési hatékonyság javítása lehet a kiút a mostani helyzetből, vagyis ugyanannyi emberrel többet kell termelni.

Sinkó Ottó rámutatott, hogy a magyar gazdaság összetétele az elmúlt években "egészségesebb lett", ugyanis a nagy számban jelenlévő multinacionális nagyvállalatok mellett egyre több a magyar tulajdonú, évek óta stabilan működő, néhány száz fős foglalkoztatotti létszámmal, több milliárd forintos árbevétellel rendelkező középcég.

A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik. Alkalmazottainak száma meghaladja a tízezret.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!