3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

További egyeztetések után két hét múlva foglalkozik ismét a Főpolgármesteri Kabinet a 2-es és a 4-es metróvonalra vásárolt járművek szállításával, a várható fél év körüli csúszással, illetve az ezzel összefüggő kötbérezési problémákkal - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel. A BKV és az Alstom között már folynak a tárgyalások.

Nyáry Krisztián elmondta, hogy a kabinet kedden áttekintette az ez ügyben készült vezetői összefoglalót. E szerint a 2-es metrónál más megoldás lehet a jó, mint a 4-esnél. Így elképzelhető, hogy az egyik esetében módosítják a szállítási szerződést, a másiknál pedig nem - tette hozzá.

Az igazgató tájékoztatása szerint a kabinet ülésén elhangzott: az egyértelműnek tűnik, hogy az Alstom cég késik a szerelvények szállításával. Tény az is, hogy jelentős megrendeléseket kapott a cég szerte a világból, s ezek jóval nagyobb volumenűek Budapest megrendelésénél. Így például 500 körüli metrószerelvényt kell szállítaniuk Kínába az olimpia kezdetéig. Logikailag elképzelhető, hogy emiatt hátrább sorolták a budapesti megrendelést - fűzte hozzá.

A kabinet elé került beszámoló rögzíti, hogy a 2006 májusában kötött szerződés szerint az összesen 65 milliárd forintért vásárolt 37 metrószerelvényből a 2-es metróra szánt 22 járművet ez év májusától kezdték volna leszállítani egy éven át. A 4-es metró járművei ez év novemberétől jövő év szeptemberéig érkeztek volna.

Az Alstom még tavaly júliusban jelezte, hogy az előzetes típusengedély késedelmes beszerzése miatt hónapokat csúszik a szállítás. A BKV emiatt mintegy 13 millió euró kötbért igényelt az Alstomtól. Az Alstom vitatva a kötbér jogosságát egyidejűleg kezdeményezte projektjének csaknem egy évvel való meghosszabbítását, amiért közel 15 millió eurós többletköltségigényt jelentett be.

A szerelvények szállításának csúszása befolyásolja a Siemens-szel a vonatbefolyásoló rendszerek telepítésére kötött szerződések határidős teljesítését. Emiatt a BKV-nak késedelmi kötbért kellene fizetnie, amelynek összege a 2-es metró esetében minimum 975 ezer euró. A BKV szerint a tárgyalások olyan stádiumba érkeztek, hogy döntést kellene hozni a szerződések módosításáról, s ezt javasolták a városvezetésnek is. A BKV által benyújtott döntési alternatívák részletesen taglalják azokat az előnyöket és hátrányokat, amelyek abból következnének, ha nem módosítanák, illetve ha módosítanák a szerződéseket.

A kabinet előterjesztése kitér arra is, hogy a metrószerelvények árának a felét két részletben, a másodikat idén már kifizették a gyártó konzorciumnak. A BKV kedden azt közölte, hogy már elkezdődtek a tárgyalások közte és az Alstom, a 2-es és a 4-es metró szerelvényeinek szállítója között.

Mint írják, az Alstomnak 2007. február 28-ig kellett volna az előzetes típusengedélyt beszereznie, de ezt csak fél év csúszással tette meg, így a cég késében van. A Siemens létesítési engedélyének 2007 szeptembere óta a megrendelő rendelkezésére kellene állnia, de ez a mai napig nincs a birtokában - tették hozzá. A BKV ragaszkodik a kötbérhez, de hajlandó tárgyalásokat folytatni - áll a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!