2p

A vasárnap hajnalban indított Zuma kémműhold nem tudott pályára állni.

Bár az első hírek még sikeres akcióról számoltak be, két amerikai tisztségviselő hétfő este közölte, hogy az amerikai SpaceX magáncég hordozórakétája nem tudta pályára állítani a Zuma kódnevű amerikai kémműholdat.

A Zuma fellövésének pillanata (forrás: SpaceX)

Az űreszközt a Falcon 9-es típusú hordozórakéta indította útnak a floridai Cape Canaveralnél lévő űrállomásról közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban. A műhold, amelyet a Northrop Grumman repülőgépgyártó és védelmi technológiával foglalkozó amerikai konszern gyártott, nem tudott elválni a hordozórakéta második fokozatától. Nevüket elhallgató nyilatkozók szerint a műhold darabokra esett szét, és a tengerbe zuhant. A terv az volt, hogy a műholdat alacsony pályára állítják a Föld körül. A Falcon-9 visszatérő egysége nyolc perccel a felbocsátás után visszatért a Földre.

James Gleeson, a SpaceX szóvivője azt mondta, hogy az ilyen jellegű küldetésekről nem nyilatkoznak. A jelenlegi adatokból az olvasható ki, hogy a Falcon 9-es hordozórakéta rendben működött. Az ügyben vizsgálat indult, de az előzetes felmérés szerint nincs jele szabotázsnak vagy külső beavatkozásnak.

A SpaceX az ilyen küldetésekkel újrahasznosítható rakéták fejlesztésén dolgozik, amelyek a cég szerint jelentősen csökkenthetik az űrutazások költségeit. Az amerikai magáncég az elmúlt évben két, katonai szempontból fontos és bizalmas szállítmányt bocsátott fel az amerikai kormány megbízásából. Májusban az NROL-76 hírszerzési műholdat indította útjára a Nemzeti Felderítő Hivatal számára, amely a kémkedés céljára használt műholdakat működteti. Szeptemberben pedig egy legénység nélküli X-37B űrhajót indítottak el az amerikai légierő megbízásából.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!