3p

Sokan mind a mai napig ágálnak a július 1-jén kizárólagossá váló elektronikus cégeljárás ellen, s a technika ördöge valóban nem egyszer meg is tréfálja az érintetteket, de ha azt nézzük, hogy korábban hónapokat, sőt nem ritkán éveket is kellett várni a cégalapításra, addig ez ma csupán egy órába telik, tudtuk meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium mai napon tartott sajtótájékoztatóján.

Előfordul, hogy nem mindig egy óra az egy munkaóra az egyszerűsített cégeljárásban, illetve a számítástechnikai rendszer időnként lefagy, és áll a munka a Cégbíróságon, de a korábbi Nádor utcai, több órás sorban állásokhoz képest nagy fordulatot hozott az online cégeljárás. A XXI. században ésszerű mód az elektronika felhasználása az ügyintézésben, mutatott rá Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter, majd hozzátette, hogy az online technikát lépésről lépésre szeretnék bevezetni mind a közigazgatásban, mind az igazságszolgáltatásban. Így például napirenden van a földhivatali ügyintézés, valamint a közbeszerzési eljárások elektronizálása is.

Az új rendszer módosítja a Cégbíróság működését is, miután ezentúl több idejük marad a bíráknak az érdemi munkára, így többet tudnak foglalkozni a törvényességi felügyelettel, míg a cégbejegyzés inkább regisztrációs jellegűvé válik.

A kezdeti pánikhangulat, főleg ami a Cégbíróságon alakult ki, minden bizonnyal hamar elmúlik, amint túl lesz a rendszer a gyermekbetegségeken, így a havi mintegy 50 ezer kérelem feldolgozása nem sokáig jelent már problémát, tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

Az ügyvédek egy – nem túl jelentős – része már korábban is alkalmazta az elektronikus aláírást, de a többségnek gondot okozott az átállás, amely egészen másfajta gondolkodásmódot igényel, mint a jogászi megközelítés.

A Budapesti Ügyvédi Kamara 5118 tagjából egyébként 3145 fő igényelt és kapott elektronikus aláírást. A gördülékeny ügyintézés érdekében kellőképpen el kell látni az irodákat a megfelelő technikai eszközökkel, ám semmi nem működik magától, s van akinek komoly tanulás kellett ahhoz, hogy haladni tudjon a korral.

Automatikusan létrejön a cég 

Az eljárás menete úgy néz ki, hogy a cégbejegyzési kérelem benyújtását követően a benyújtó fél a cég nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, adószámát, valamint statisztikai számjelét tartalmazó minősített elektronikus aláírással ellátott iratot, tanúsítványt kap. Így a kérelem feldolgozása tehát automatizálhatóvá vált, azonban maga a bejegyzés nem vált automatikussá: erről érdemi vizsgálat után a bíróság dönt.

Mindezek alapján a bíróság csak azt vizsgálja, hogy a törvény által előírt, a kérelemhez mellékelt okiratokat csatolta-e a jogi képviselő, azt azonban nem nézi, hogy a mellékletek megfelelnek-e a jogszabályoknak, avagy sem, ezért a jogi képviselő a felelős.

Amennyiben a Cégbíróság a kérelemről az érkezését követő egy munkaórán belül érdemben nem határoz, úgy a Cégbíróság vezetője a határidő lejártát követően, legkésőbb egy munkanapon belül hivatalból intézkedik a bejegyzési kérelem elbírálásáról.

A bejegyzés a következő munkanapon a törvény erejénél fogva létrejön, a kérelem szerinti tartalommal.

Simon Rita

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!