2p

Újabb vezető európai légitársaságok számoltak be nyereségük csökkenéséről, vagy éppen veszteségről, amit elsősorban a gazdasági lassulás, illetve az üzemanyag drágulása okozott.

Az Air France-KLM páros - a világ legnagyobb bevételű légiforgalmi csoportja - 168 millió euró adózott eredményre tett szert az üzleti éve júniussal zárult első negyedében, ami 59 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, de meghaladja a 145 millió eurós elemzői várakozást.

Az üzemi eredmény 234 millió euróra csökkent 415 millióról, az árbevétel 5,8 százalékkal 6,29 milliárd euróra emelkedett. A társaságnál megerősítették, hogy az év egészében 1 milliárd euró körüli üzemi eredményt várnak.

A spanyol Iberiának 32,2 millió eurós üzemi vesztesége keletkezett az év első felében az egy évvel korábbi 69 millió euró többlet helyett. A bevétel 2,67 milliárd euró volt, nagyjából ugyanannyi, mint egy évvel korábban, a 20,7 millió eurós adózott eredmény alig a negyede volt az egy évvel korábbinak.

A British Airways - amely az Ibériával az összeolvadásról tárgyal - a gyenge piaci környezetben szilárdította piaci pozícióját, a második negyedévben a légitársaság forgalma 2,8 százalékkal 2,6 milliárd fontra nőtt. Az üzemi eredmény viszont 35 millió fontra csökkent az egy évvel korábbi 266 millióhoz képest, és az adó előtti eredmény 88 százalékkal esett vissza.

Július végén az ír Ryanair negyedéves profitjának 85 százalékos csökkenéséről számolt be, noha árbevétele 12 százalékkal nőtt. A cég egyidejűleg arra figyelmeztetett, hogy az idei évet akár 60 millió euró veszteséggel is zárhatja, ha továbbra is magas marad az olajár és csökkennek a viteldíjak.

Az osztrák AUA már csak egy külső partner bevonásával látja biztosíthatónak jövőjét: noha a második negyedben javult a helyzet - 11,7 milliós adózott eredmény keletkezett -, az első félév egészében a veszteség megközelítette az 50 millió eurót az AUA-nál. Az év egészében is hiányt vár a csoport, 70-90 millió euró erejéig, a tavalyi 3,3 millió eurós adózott eredmény helyett.

Veszteséges negyedévet zárt az amerikai légitársaságok többsége is.

Az IATA nemzetközi légiforgalmi szövetség becslése szerint az ágazat az idén rekord nagyságú, 6,1 milliárd dolláros veszteségre számíthat a kereslet csökkenése és az üzemanyag drágulása miatt a tavalyi, 5,6 milliárdos nyereséget követően.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!