3p

A TV műsorokból jól ismert helyzetben kell döntenünk: 3 ajtó közül az egyik mögött ott van a főnyeremény, míg a másik kettő mögött nincs semmi. Első lépésben a játékos kiválasztja a legszimpatikusabb ajtót, majd a műsorvezető a hangulat fokozásképpen a maradék két ajtó közül kinyitja az egyiket, hogy megmutassa, nem ott volt a főnyeremény. Ezek után megkérdezi, hogy továbbra is az elsőre kiválasztott ajtóban bízik, vagy inkább váltana a másik még ki nem nyitott ajtóra.

Egyszerű a megoldás, mégse hiszi el senki

Ön ilyenkor mit tenne?

Az emberek többsége maradt az elsőre kiválasztott ajtó mellett. Habár a helyes válasz, hogy érdemes váltani! Még hozzá kétszer nagyobb eséllyel nyer, ha vált! De miért van ez így? Egyszerűen azt lehetne mondani, annak az esélye, hogy elsőre a jót választjuk 1/3, míg annak, hogy valamelyik másik mögött van a főnyeremény 2/3. Ezért amikor váltunk, akkor 2/3 valószínűséggel nyerünk. A magyarázatra nem is szánunk több időt, mivel ez annyira ellentmond az emberek által logikusnak tartottnak, hogy inkább ajánlunk pár helyet, ahol érdemes részletesebb elemzéseknek is utána olvasni.

Ezt a problémát Monty Hall paradoxonnak (Selvin, 1975) szokás hívni az amerikai műsorvezető után (Magyarországon zsákbamacska néven futott az ennek megfelelő TV műsor).

Maga a megoldás annyira meglepő, hogy számtalan kritika érte, és mind a mai napig vitatott. A probléma és annak megoldásának publikálása után is rengetegen nem fogadták el a megoldást (Tierney, 1991). Akit érdekel a téma, annak ajánljuk, gondolja végig, mi történik N ajtó esetén, amikor egyenként nyitják ki a nem nyertes ajtókat és minden egyes alkalommal válthat. Vagy érdekes lehet még, hogy az "áll az alku" című műsorban hasonló stratégiát érdemes-e folytatni.

Viszont leginkább az az érdekes, hogy az emberek miért ragaszkodnak az elsőre kiválasztott ajtóhoz. Ráadásul még akkor is, ha már tudják a megoldást. Erre szintén magyarázat lehet a Default Bias (Samuelson & Zeckhauser, 1988), amely szerint, ha van egy alapértelmezett helyzet, akkor azon már nagyon nehezen változtatunk, főleg egy olyan felfokozott helyzetben, mint egy országos TV műsor. Tehát azt látjuk, hogy a döntéseinket olyan szempontok befolyásolják mint, hogy mi volt az alapértelmezett döntés (Default Bias) és ezen belül, hogy mennyire bonyolult és felfokozott az a helyzet, ami kapcsán változtatnunk kellene ezen. És egyáltalán nem a racionális szempontok irányítják ilyenkor sem a döntéseinket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!