2p

Nem sokkal fél 11 előtt felszállt a Liszt Ferenc repülőtérről, majd Szlovákia felé elhagyta a magyar légteret a Malév utolsó Budapesten maradt Boeing 737-ese is.

A flightradar24.com adatai szerint a HA-LOB lajstromjelű gép felszállás után az eddigiektől eltérően nem húzott át a felszállást követően a repülőtér fölött.

A lajstromjele után csak Lóbélának becézett gép az első Next Generation Boeing volt a Malév flottájában, most, típustársai közül - ez a repülő hagyta el utolsóként a Liszt Ferenc repülőteret. A Malévnak még egy gépe van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Bombardier Q400-as javításra vár.

A felszámolás alatt álló Malév február 3-án állt le, és az első lízingelt repülőgép már az nap este 10 óra után landolt  az írországi Shannon repülőterén, az amerikai International Lease Finance Corp. (ILFC) központjában. A HA-LOU lajstromjelű, a flottában egyedülálló, oneworld festéssel rendelkező repülőgép pilótája az úgynevezett közelkörzeti légiirányítónak a bejelentkezést követően azt mondta: "indul a fekete sereg". Még aznap, február 3-án további hét Malév repülőgépet adtak vissza az ILFC-nek.

A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgép bérletére. Most ezek repültek vissza az ILFC-hez.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!