2p

5100 forint a részvények induló ára.

Elindult a kereskedés a Waberer's International Nyrt. részvényeivel csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), részvényenként 5100 forintos induló áron, ami megegyezik a nemrég zárult részvényértékesítésen kialakult árfolyammal.

Lajkó Ferenc, a Waberer's Nyrt. vezérigazgatója, Nikolaus Bethlen, a Waberer's igazgatóságának elnöke, Erdélyi Barna vezérigazgató-helyettes, Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnök-vezérigazgatója (b-j) a Budapesti Értéktőzsdén 2017. július 6-án (MTI)

Az ünnepélyes kereskedésindító csengetést követően Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a cég sikeres részvénykibocsátási tranzakcióját követően a részvényekkel a prémium kategóriában kereskednek. A tranzakció teljes értéke meghaladta a 24 milliárd forintot, összesen 15,5 milliárd forint friss tőkét vontak be, amelynek egy részét a lengyel Link fuvarozócég felvásárlására fogják használni.

Lajkó Ferenc beszédet mond a kereskedésnyitó csengetésen (MTI)

Lajkó Ferenc, a Waberer's Nyrt. vezérigazgatója elmondta: a cégnek sikerült likviditást szerezni, és a tőkepiacon megjelenni, ami a vállalatcsoport gyorsabb növekedését teszi lehetővé, és a lengyel Link fuvarozócég akvizícióját.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!