3p

Szinte biztos, hogy a Star Wars hetedik része minden idők legnagyobb mozis bevételét generáló filmje lesz.

Már a film bemutatója előtt is azt várták az elemzők, hogy óriási összegeket mozgat meg a film, az viszont kérdéses volt, hogy az Avatar rekordját képes lesz-e megdönteni. Utóbbi film közel 2,8 milliárdos bevétele olyan összegnek számított, amit az elmúlt években megközelíteni sem tudtak mások. Igaz, az örökranglista második helyezettje a Titanic is sokáig elérhetetlen magasságokban volt a maga közel 2,2 milliárdos bevételével.

Mindenesetre a Star Wars - Az ébredő Erő című epizódja a Titanicot szinte biztosan meg fogja előzni, de nagy valószínűséggel az Avatart is túl fogja szárnyalni. Erre több adat is utal, az egyiket csütörtökön tették közzé. A Disney szerint J. J. Abrams filmje szerdán lépte át az Avatar által felállított 760,5 millió dolláros (222 milliárd forintos) észak-amerikai rekordbevételt. Korábban az USA-ban és Kanadában eddig soha egyetlen film sem hozott ennyit, ráadásul ezt az óriási összeget csupán 20 nap alatt realizálták, így jó eséllyel még néhány százmillióval növekedhet.

A csapból is a Star Wars folyik

Egy másik "gyorsasági rekordot" is felállított egy hete a Csillagok háborúja film, korábban soha egyetlen mozi sem tudta ilyen rövid idő alatt elérni az egymilliárd dolláros bevételt. Ezt 12 nap alatt teljesítette a Star Wars: Az ébredő Erő című sci-fi. A korábbi csúcstartó, a Jurassic World, amely a Universal filmstúdió produkciója, 13 nap alatt hozott egymilliárd dollárt meghaladó bevételt.

James Cameron alkotása ugyanakkor még tartja a globális jegyárbevételi rekordot, ahogy fent jeleztük, az Avatarra ugyanis 2,8 milliárd dollárért (818 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők világszerte, míg a Star Wars 7. részére eddig 1,6 milliárd dollárért (467 milliárd forintért) keltek el jegyek. Amivel egyébként a Star Wars film még nagyot dobbanthat, az a kínai bemutató lesz. Az ébredő Erő bevételeit ugyanakkor jócskán fel fogja tornászni a kínai piac: az ázsiai országban ugyanis csak január 9-én kezdik játszani a népszerű sci-fit. Érdekesség, hogy a Jurassic Park a fent említett 1 milliárdos rekordját úgy érte el, hogy a kínai mozikban is futott a dinoszauruszos film.

A Star Wars egyébként a magyar mozikban is az elmúlt évek legnagyobb sikere, eddig 970 276 jegyet vettek, így a pénztáraknál 1,4 milliárd forintot hagytak a nézők.

A Star Wars kapcsán érdemes megjegyezni, hogy 2012-ben, amikor a Disney 4 milliárd dollárért megvette a Lucasfilmet, sok elemző óriási baklövésnek titulálta az üzletet. Szerintük a Disney túl sokat fizetett ugyanis a Star Wars jogokat birtokló vállalkozásért. Így a film most a vételár felét valószínűleg behozza, ám mivel a gyártással és a marketinggel számottevő költség volt, a nagy üzlet nem ebből van. Az előrejelzések szerint egyéb kapcsolódó termékek eladásából ugyanis sokkal több pénz, akár további 6 milliárd dollár is bejöhet.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!