2p

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken tette közzé honlapján azt a határozatát, amelyben engedélyezi, hogy Kisbenedek Péter Iván legyen az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A biztosító a leendő első számú vezető nevét már augusztus elején nyilvánosságra hozta.

Salamon Károly, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója tizenhárom évnyi munkaviszony után, július 22-én úgy döntött, lemond tisztségéről és új szakmai kihívásokat keres. Ő korábban a biztosítótársaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, majd 2006 márciusától töltötte be az Allianz Hungária elnök-vezérigazgatói pozícióját.

Az október 1-jén hivatalba lépő Kisbenedek Péter nyolc, az Erste Bank kötelékében eltöltött év után tér vissza Magyarországra. Kisbenedek Péter először vezérigazgatója, később elnök-vezérigazgatója volt a magyar Erste Banknak, majd 2007-ben Ausztriában pénzügyi vezetőként csatlakozott az Erste csoport igazgatóságához.

Az Erste Banknál betöltött pozíciói előtt, 1995 és 2000 között a biztosítási szektorban is tevékenykedett, az ÁB-AEGON vezérigazgató-helyetteseként, az értékesítés és marketing, illetve a lakossági és nem élet-biztosítási divíziók vezetőjeként. Emellett igazgatósági tagja volt az ÁB-AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztárának is.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!