3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jóllehet nagy volt a készülődés és programokban sem volt hiány, az előzetes adatok alapján úgy tűnik, a dunántúli szállásadók és vendéglátók döntő többségének csalódást okozott az év vége.

A Napi Gazdaság által megkérdezett szakemberek szerint ennek a gazdasági válságon túl elsősorban az időjárás volt az oka. A sípályákon elolvadt a hó, a Balaton nem fagyott be, a borospincék útjai pedig sártengerré változtak. Az eső miatt még a nagyvárosok szilveszteresti, -éjszakai rendezvényeire is jóval kevesebben jöttek el, mint egy éve. A legtöbb vendég a gyógyfürdőkben és a nívós wellness-szállodákban volt, ám az utóbbi helyekre is jobbára csak azok érkeztek meg, akik már korábban szállást foglaltak, az utolsó pillanatban kevesen döntöttek úgy, hogy útra kelnek.

Nagy József villányi borháztulajdonos szerint az égiek idén semmivel nem járultak hozzá ahhoz, hogy vendégnek és vendéglátónak legalább az év vége szép legyen. Nagyjából feleannyian érkeztek, mint tavaly, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a jégborszürettel nem tudták megvárni a két ünnep közötti időszakot, hó híján elmaradt a lovas szánkózás, de még az a kocsi is sárba ragadt, amely a vendégekkel próbált meg feljutni a pincéhez. A rossz időjárás miatt ráadásul a harkányi gyógyszállókból érkező csoportok is többnyire úgy döntöttek, hogy inkább a fürdőben töltik a napot.

Egy-két kivételtől eltekintve a balatoni szállodák sem dicsekedhetnek az év végi forgalommal. A legnívósabb siófoki, balatonfüredi és hévízi helyeken az év utolsó napjaiban ugyan 80-85 százalékos foglaltság is előfordult, ám a többség még fél házzal sem működött. Németh Ágota, a programszervezéssel, illetve szálláshely-közvetítéssel foglalkozó Neptun Kft. értékesítési vezetője elmondta: már a karácsony előtti időjárási prognózisok alapján tudni lehetett, a szép tervek jelentős része szertefoszlik. A Balaton nem fagyott be, a hó pedig elolvadt, így sem korcsolyázni, fakutyázni, jégvitorlázni, de még síelni sem lehetett az elmúlt években egyre népszerűbb bakonyi, Balaton-felvidéki síterepeken. Az előzetes adatok szerint a társaság forgalma az elmúlt év végéhez képest közel a felére csökkent. Németh hozzátette, a kiesést valamelyest kompenzálja, hogy a balatoni programokat lemondó vendégek közül jó néhánynak külföldi, elsősorban ausztriai síutakat értékesítettek.

Jelentős veszteséget könyvelhet el az a több száz tóparti büfé- és vendéglőtulajdonos is, aki a helyi jégpályákra alapozva szeretett volna kinyitni a két ünnep között. Az északi part több településén is különböző vendéglátó-ipari egységeket működtető Csabai Péter szerint a ködös, párás, esős időjárás miatt egyetlen nap sem volt érdemes kinyitni, s természetesen elmaradt az év utolsó napjára tervezett, jégbulival egybekötött tűzijáték is. A kár nemcsak az elmaradt bevétel, illetve haszon miatt tetemes, hanem ezért is, mert jelentős készleteket halmoztak fel virsliből, borból, pezsgőből. A szakadó eső végül még azt is megakadályozta, hogy a vállalkozók bánatukban saját maguknak rendezzenek egy szilveszteri szabadtéri bulit. Csabai hozzátette, tél és szép napok még lehetnek, ám vérmes reményeik már aligha.

Vermes Péter soproni vendéglőtulajdonos ugyan kitelepült az egyik közelmúltban átadott helyi sífutópálya mellé, ám a karácsony előtti hétvégét leszámítva csak a napi veszteséget tudta kiszámolni. A vártnál kevesebben tértek be a városban lévő vendéglőjébe is, mert nagyon sokan - még az osztrák törzsvendégek közül is - otthon töltötték a szilvesztert.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!