2p

A politikai és gazdasági elit költekezésének megfékezése, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentése céljából tízszázalékos különadót vetnek ki a Kínában értékesített luxusautókra - jelentette be a kínai pénzügyminisztérium csütörtökön.

Az intézkedés december 1-jétől érvényes, és az 1,3 millió jüannál (177 ezer eurónál) drágább járművekre vonatkozik. Hszi Csin-ping kínai államfő nagyszabású korrupcióellenes kampányt folytatott az utóbbi években, hogy megtisztítsa az országot irányító kommunista pártot a bűnösöktől. Az utóbbi időben célkeresztbe vette a fényűző életmódot folytató politikusokat és üzletembereket, miközben az államapparátust a becsület, az áldozat és a puritánság imázsával próbálja meg felruházni.

Kínában azonban egyre jobban növekednek a vagyoni különbségek. A közösségi portálokon rendszeresen szarkasztikus vagy sértő bejegyzések látnak napvilágot annak nyomán, hogy a politikai káderek és gyermekeik szinte fitogtatják vagyonukat méregdrága öltözetükkel, ékszereikkel vagy autójukkal. E jelenség visszaszorítására a kormány több intézkedést tett, egyebek között megtiltotta tisztviselőinek a költséges utazásokat és luxusautók birtoklását.

BMW-ből Transformer - ez már valóság

A csütörtöktől érvényes legújabb szabály olyan márkákat sújt, mint például a Ferrari, a Rolls-Royce vagy a Lamborghini, amelyeket pedig különösen kedvelnek a leggazdagabbak. De a luxusautókat gyártó német vállalatok, köztük a Kína prémium autómárka piaci szegmensét uraló BMW, Audi és Daimler, is érintettek.

Az autógyárak és elemzők szerint a magasabb adónak csak korlátozott hatása lesz. Egyfelől az üzletmenetben a nagyon drága luxusautók eladása nagyon kis hányadot tesz ki, az Audinál például az értékesített autók kevesebb mint 1 százalékát. Másfelől Kínában folyamatosan csökken a luxusautók ára, nem utolsó sorban a fogyasztók azon panaszára, hogy túlárazottak a járművek a világ más országaihoz képest.

Kínában 25 százalékos adó sújtja a külföldről importált autókat. A kínai autópiac az utóbbi hónapokban erősen fellendült. Októberben éves összevetésben 18,7 százalékkal emelkedtek a személyautó-eladások, és ebből a luxusautó-gyártók is profitálnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!