3p

2012 egészében közel 81 ezer regisztrált munkanélküli tudott kilépni az álláskeresési járadékosok közül, miközben a megelőző évek átlagában több mint 105 ezren tudtak állást találni.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) havi statisztikájában rendszeresen közli az álláskeresési járadékosok közül kikerülő nyilvántartott álláskeresők számát, és azt is, hogy hányan voltak közülük azok, akik munkalehetőség miatt kerültek ki.

2012-ben az mfor.hu kalkulációja alapján összesen 368 848 regisztrált álláskereső "esett el" az álláskeresési járadékra való jogosultságtól. Már ez is jól tükrözi az Orbán-kormány átalakításainak hatását, hiszen ennél magasabb számra 2004-ig visszamenőleg - amióta az NFSZ közli ezt a statisztikát -, még nem volt példa. A megelőző évek átlagában egyébként ennél jóval kevesebben, 312 ezren kerültek ki a járadékra jogosultak köréből. Csak összehasoníltásként megjegyezzük azt is, hogy 2011-ben 329 ezer volt ez a létszám, vagyis közel 40 ezerrel kevesebb, mint tavaly.

Emellett a másik érdekes adat, az elhelyezkedés miatt kilépők létszáma, amit szintén havi rendszerességgel közöl az NFSZ. Tavaly "mindössze" 80 850 nyilvántartott álláskereső volt - az átlagosan 559 ezerből, vagyis 14,4 százalékuk  -, aki elhelyezkedés miatt lépett ki a járadékosok közül. Ez szintén történelmi mélypontot jelent, hiszen 2004 óta eddig 84,1 ezer fő volt a legkisebb. Ám ennél sokkal beszédesebb az adat akkor, ha azt vizsgáljuk, a munkaszerződést szerzők mekkora arányt képviselnek a járadékosok közül kilépőkön belül.

A tavalyi arány, ami 21,9 százalék lett, a már leírtak után nem meglepő módon szintén historikus mélypontot jelent. Eddig a legalacsonyabb arány 2005-köz kapcsolódott: akkor a kilépők 27,1 százaléka került ki a járadékosok közül munka miatt. 2006 és 2011 között rendre bőven 30 százaléknál magasabb részt tettek ki az elhelyezkedők.  

Összességében, ahogy az a lenti grafikonunkon is látható, az átalakítások és a gyengélkedő munkaerőpiac eredménye az, hogy miközben egyre többen esnek el az álláskeresési járadéktól, egyre kevesebben vannak azok, akiknél új munkaszerződés miatt történik ez. 

Idén eddig nagyon rosszul állunk

Bár az idei évből még csak két hónap telt el, ráadásul két olyan hónap, amikor a munkaerőpiac rendkívül alacsony szinten működik, hiszen a szezonális munkalehetőségek ilyenkor hiányoznak, megnéztük, február végén hogy állnak a létszámok. 

Idén eddig 78 849 regisztrált munkanélküli került ki az állásjáradékosok közül, és mindössze 9448-an (12 százalék) voltak azok, akik elhelyezkedés miatt nem kapnak tovább juttatást. Mivel ez így önmagában nem sokat mond, megnéztük 2004-ig visszamenőleg az első két hónapok teljesítményét. Tavaly, amikor az év egészében rekord kevés ember talált munkát magának, január-februárban az akkori kilépő létszám 23 százaléka, vagyis majdnem kétszerannyian tudtak munkaszerződéssel bemenni a munkaügyi hivatalokhoz. 

Ez az évkezdet az idei évre így sok jóval nem kecsegtet. 

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!