2p

A szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál sem fordult meg az állás, elnöki rendszer jön Törökországban.

Az elnöki rendszer bevezetéséről tartott törökországi népszavazáson leadott igen szavazatok száma a nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval haladja meg a nem szavazatok számát - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este. Erdogan hangsúlyozta, hogy a török választók történelmi döntést hoztak a népszavazáson, az alkotmánymódosításokat a török történelem legfontosabb reformjának nevezte.

Erdogan azt is elmondta, hogy a külföldön leadott szavazatok nagy szerepet játszottak az igen táborának sikerében.

Az igen szavazatok aránya az alkotmánymódosításról szóló szavazáson a török sajtójelentések szerint 51,34 százalék, a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett.

Binali Yildirim miniszterelnök hívek ezrei előtt beszélt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyén. A kormányfő úgy fogalmazott: "a nem hivatalos eredmények szerint a népszavazás igennel fejeződött be. Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk" - tette hozzá.

A török ellenzékből a Köztársasági Néppárt a szavazatok egy részének újraszámlálását követeli, mert azt állítják, törvénytelenségeket tapasztaltak a referendum során.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!