2p

A napokban érkezik meg az újabb pedagógus-béremelés az érintettekhez - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Köznevelésért Felelős Államtitkársága vasárnap az MTI-t.

Az államtitkárság a pedagógusok világnapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében köszönetet mond a pedagógusoknak a gyermekek tanításában, oktatásában, nevelésében végzett munkájukért. "A kormány nemcsak szavakkal, hanem újabb béremeléssel is kifejezi a pedagógusok megbecsülését: ezekben a napokban kapják kézhez az újabb megemelt fizetésüket" - áll a közleményben.

Hozzátették: tavaly indult és 2017-ig több lépcsőben lép életbe a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógus-béremelési program, amely 156 ezer pedagógust érint. A tavaly őszi béremelés után az idén januártól - a minimálbér emelésével együtt - is emelkedett a pedagógusok bére. Most szeptembertől pedig újabb emelés lépett életbe, amelyet mindenki megkap - írták.

"A köznevelési rendszer megújításának célja, hogy a gyermekeink versenyképes tudást szerezhessenek. Ebben a munkában számítunk a pedagógusokra, ezért a kormány a pedagógusok mellett áll, és azon dolgozik, hogy egyenlő feltételek mellett dolgozhassanak, anyagi és erkölcsi megbecsülésük erősödjön" - fogalmaztak a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!