2p

Európa gázfogyasztása az idén várhatóan 4 százalékkal csökken tavalyhoz képest, elsősorban a melegebb év eleji időjárás miatt - a Societe Generale francia befektetési bank hétfőn ismertetett előrejelzése szerint.

A bank adatai szerint Európa gázkereslete az idei első négy hónapban 9,4 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszakához képest.

Európa a világ legnagyobb gázimportáló térsége. A Societe Generale eddig azzal számolt, hogy idén két százalékkal lesz kisebb Európa gázkereslete.

Az időjárás okozta gázkereslet-csökkenés mértéke az idei első négy hónapban nagyobb volt annál a 8,8 százaléknál, ami 2009-ben következett be 2008 azonos időszakához képest, az elmúlt évtizedek legnagyobb gazdasági válságának hatásaként.

A Societe Generale ugyancsak az enyhébb téllel és a melegebb tavasszal indokolta, hogy az április végéig tartó négy hónapban 2,6 százalékkal mérséklődött az áramfogyasztás éves szinten Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Belgiumban, Görögországban, Portugáliában, Dániában, Spanyolországban és Lengyelországban, amelyekre az Európai Unió teljes áramfelhasználásának 60 százaléka esik.

A bank úgy vélte azonban, hogy elsősorban a klímaberendezések egyre szélesebb körű alkalmazása miatt a 27 tagú Európai Unióban az idei áramszükséglet 1 százalékkal haladja majd meg a múlt évit.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!