4p

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 690 millió forintos pályázatot írt ki a magyarországi e-kereskedelem fejlesztésére. A kereskedők szerint a látványos fejlődéshez több pénzre lenne szükség. A legnagyobb probléma újabban az, hogy az internetes áruházak beszállítói nem elég gyorsak. Mfor.hu háttér.

Fejlődőképes - Mfor.hu-montázs

A fogyasztók internetes áruházakba vetett bizalmát növelő reklámanyagok elkészítésére, elektronikus számlázási és ügyfélszolgálati rendszerek fejlesztésére, sőt akár komplett webboltok beindítására is lehet pályázni az uniós fejlesztési pénzeket szétosztó Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ). A keret 690 millió forint, egy cég maximálisan 16 millióra pályázhat.

Bizalmatlanság

"Nem hiszem, hogy ennyi pénzből látványos eredményeket lehetne elérni. Bár az e-kereskedelem szerepe ma még olyan kicsi, hogy minden egyes forint jól jön" - mondta az mfor.hu-nak Vámos György, a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Hozzátette: a szektor szerepe a teljes kereskedelmi ágazaton belül is elhanyagolható. Csupán fél és egy százalék közötti a részesedése, míg Nyugat-Európában ez az arány 1,7-1,9 százalék. Ennek ellenére az e-kereskedelem - jórészt "magától" - fejlődik.

Ha egy-egy céget nézünk, az előrelépés nem is kicsi: az internetes könyv- és műszaki cikk kereskedést üzemeltető Bookline.hu Nyrt. elnöke például lapunk kérdésére elárulta: az előző év hasonló időszakához viszonyítva nemrég nyolcvan százalékos forgalomnövekedést regisztráltak a cégnél.

Márffy György szerint a bővülés természetes: ahogy az internet a mindennapok részévé válik, és egyre több háztartásban érhető el, úgy lesz lassan mindennapossá a webes vásárlás az emberek életében. A változás főleg ahhoz képest szembetűnő, hogy szakértők még év elején is a potenciális vásárlók bizalmatlanságát tartották a legnagyobb problémának.

A pályázati pénz épp a legjobbkor jön, mert a fejlődést most leginkább a a beszállítók felkészületlensége akadályozza, tette hozzá a Bookline elnöke.

Lassú beszállítók

Szerinte ugyanis a gyártók - könyvek esetében a kiadók - és a nagykereskedők ügyviteli és számlázási rendszere csak kevéssé alkalmas az elektronikus áruházak kiszolgálására. Ezért nem tudnak elég gyorsan reagálni a hirtelen felmerülő igényekre, márpedig az internetes vásárlásnak éppen az azonnaliság az egyik előnye. "A vásárló tudni szeretné, biztosan számíthat-e a vásárolt áru megérkezésére pár napon belül. Ha azt olvassa a webáruház honlapján, hogy a kívánt árucikk beszerzése akár heteket is igénybe vehet, akkor inkább elballag egy közeli boltba" - magyarázta Márffy György.

A kiírás legnagyobb előnyének éppen ezért azt tartja, hogy az internetes kereskedelem üzleti kapcsolatainak fejlesztésére, azaz háttérmunkára is lehet pályázni. "Az igényléseknek viszont jól kell sikerülniük, hiszen egy cég legfeljebb 16 millió forintot kaphat. A számlázási, raktározási és ügyfélszolgálati rendszerek átállítása pedig körülbelül ennyibe kerül egy komolyabb beszállítónál" - fűzte hozzá az elnök.

Meggyőzés kell

A Bookline épp ezért nem is tud pályázni ilyen célra, mert ebből a pénzből csak egy beszállítójának tudna segíteni. Márffy György szerint egy lehetőség marad: rá kell venni partnereiket, hogy maguk pályázzanak.

Vámos György úgy véli, ez nem lesz könnyű. "Amíg az e-kereskedelem szerepe Magyarországon ilyen kicsi, a cégeknek nem érdekük, hogy átállítsák magukat erre a rendszerre. Persze a webáruházak kiszolgálására is alkalmas infrastruktúra a hagyományos kereskedelmet is képes ellátni, de ennél azért közvetlenebb érdek szükséges egy ilyen változtatás végrehajtásához" - magyarázta a kereskedők szövetségének főtitkára.

A magyar webáruházak egyébként regionális terjeszkedéssel erősödhetnek meg. A Bookline netes könyváruház már Szlovákiában is megkezdte a házhoz szállítást, és hasonló szolgáltatás indítását tervezi Romániában.

A környező országokban való megjelenésre készül a Vatera online aukciósportál is - mondta el Gerő Viktor ügyvezető igazgató. Jelenleg az előkészítést végzik, és terveik szerint már az idén megkezdik a szolgáltatást a szomszédos országokban.

A külföldi terjeszkedéshez hamarosan uniós forrásokat is igénybe vehetnek a hazai webáruházak: a Gazdaságfejlesztési Operatív Program kiírása keretében e-kereskedelmi és egyéb elektronikus szolgáltatásokhoz kapcsolódó fejlesztésekhez lehet majd támogatást igényelni. A célok között szerepel a külföldi megjelenést segítő marketingtevékenység, s az internetes áruházak oldalainak lokalizálása.

L. Nagy Gábor
Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!