Ez már-már megalázó volt a TV2 számára


A kormányzati hirdetésekkel kitömött kereskedelmi tévé kínos helyzetbe került vasárnap este, ugyanis a korábban "levetett" műsoraikkal verte őket az ATV a teljes lakosság körében.

Több műsor is kikerült az utóbbi időben a TV2 műsorkínálatából, ilyen az általunk is rettenetesen kínosnak tartott Sas kabaré, amelyet azonban a nyugdíjasok nagyon szeretnek. Ebbe a kategóriába tartozik a Napló is, amelyet 2014 év végén szűntettek meg, ám úgy tűnt sokáig, hogy idén reaktiválják a magazinműsort. Ahogy Hajdú Péter talkshowja is ezt a tábort erősíti, igaz az ő műsorai, legyen szó egyszerűbb beszélgetős műfajról, vagy a nagy költségvetésű Showtime címűről, nem vonzott komoly közönséget. A TV2 azonban úgy tűnik az elutasítással jót tett ezekkel a műsorokkal, hiszen a némileg idősebb közönséget megcélzó ATV-n új életre keltek.

Hozzá kell tenni, hogy a két nagy csatorna az úgynevezett kereskedelemi célcsoportban gondolkozik, igaz, ezt eltérően állapítják meg, hiszen az RTL a 18-49, míg a TV2 a 18-59 éveseket akarja minél nagyobb számban megnyerni. Az ATV-n most nagyot futó műsorok viszont ezekben a kategóriákban nem számítanak tényezőnek, így nagy valószínűséggel a 60 felettiek, akik nagyon jelentős számban kapcsoltak Sas Józsefre, Sváby Andrásra és Hajdú Péterre. Azok a korábbi nyilatkozatok és kijelentések, melyek szerint ezek a műsorok nem hoznak nézőket persze így is megkérdőjeleződtek. A TV2 vezére, Dirk Gerkens kínosan érezhette magát amiatt, hogy néhány hete egy interjúban azt hangoztatta, Sváby Andrással jó a viszonya, de nem keveri az üzletet és a barátságot, és szerinte aligha fogja a műsor elérni a Sváby András által kitűzött 8 százalékos közönségarányt. A teljes lakosság körében vasárnap 8,3 százalékot hozott a Heti Napló Sváby Andrással, míg Hajdú Péter műsora 9,8 százlékot ért el. Az ügy pikantériája, hogy vasárnap este a teljes lakosság körében az ATV megfricskázta a TV2-t.

Sváby nagyon örült, hogy a teljes népességben lenyomták a TV2-tSváby nagyon örült, hogy a teljes népességben lenyomták a TV2-t

Más kérdés, hogy a TV2-nek is volt oka a mögöttünk hagyott héten egy kis örömre. Március 15-én ugyanis köszönhetően annak, hogy az ünnepre való tekintettel az RTL Klub "pihentette" a legnépszerűbb hétköznapi műsorait (Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest), sikerült a TV2-nek a versenytársukat legyűrnie. Azt persze érdemes leszögezni, hogy az RTL ezt nem fogja minden este megtenni a konkurenciának, ezekkel a műsorokkal szemben viszont nem igazán tud magas nézettségű programokat nyújtani a TV2.


Persze a következő hetekben lehetnek változások, hiszen mindkét nagy csatorna magasabb fokozatba kapcsolja a tavaszi műsorrendet. Az RTL Klub emiatt némileg fel is forgatja a megszokott műsorrendjét. Március 27-én este hét óra előtt fog ugyanis kezdődni a Konyhafőnök idei különleges évada a Konyhafőnök VIP, emiatt az azt követő műsorok hátrébb csúsznak. Lesz olyan este, amikor a Barátok közt fél 10-kor, de lesz olyan is, amikor 10 előtt 10 perccel fog kezdődni.  A TV2 esetében kisebb változás lesz, hogy a csatorna átlagos közönségarányát erősen felfele húzó 50 milliós játszma véget ért, és helyette Till Atillával indul egy új gameshow. Az első adások várhatóan jó számokat fognak hozni, a folytatás pedig egy hét múlva kiderül. A csatorna nézettsége számára a legfontosabb produkció alighanem az április 2-án induló Nagy duett idei évadat lesz. A szereplőket a múlt héten bemutatták, ennek érdekessége az volt, hogy több, az elmúlt években az RTL Klubon látható celebritás fog jobb vagy rosszabb hangon énekelni.

Ultraluxus a levegőben

Egy rövid gondolat erejéig visszatérve a múlt heti műsorokhoz, érdemes megemlíteni, hogy ismét, immár harmadik hete az RTL Klub fikciós sorozata, A mi kis falunk vezeti a legnézettebb műsorok top50-es listáját a kereskedelmi célcsoportban. Igaz ezt most már csak egy alkalommal tudja a jövőben megismételni, hiszen március 23-án véget ér a sorozat első évada. A héten két másik műsor is búcsúzik majd, a Keresem a családom március 21-én, míg a Gyertek át! március 24-én zárja évadát.

Összefoglalva a múlt heti számokat azt láthattuk, hogy főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, az RTL Klub (15,1% SHR) számottevően visszaesett, „sokba került” ugyanis a március 15-i botlás. A TV2 (9,3% SHR) immár hetek óta egy szűk sávban topog, most sem tudott ebből kimozdulni. Az anyacsatornával szemben tartotta magát az RTL két nagy kábelcsatornája, a F+ (5,5% SHR) és a Cool (5,32 SHR). A Viasat3 (2,8% SHR) beragadt a 3 százalékos szint alá, ahogy a Duna TV (2% SHR) sem tudott a múlt héten javítani.

mfor.hu



Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Promóció

Így kereshet pénzt profikkal
Érdemes a befektetési döntéseket magunknak meghozni, vagy bízzunk inkább szakemberekben?

Élményfaktor a digitális fizetésben
Lakást vegyünk vagy aranyat?

Nulla kamatot adnak a bankok? Akkor most mit kezdjen a pénzével?

-----------------------------------------------------------------------------

Most sokat spórolhat a céges tankoláson, mutatjuk hogyan!
Ha személyre szabott, prémium szolgáltatásokat szeretne valaki, nem a "megszokott" nagy olajvállalat kútjait érdemes választani.

-----------------------------------------------------------------------------

Mire épülnek a digitális fizetési modellek? Mi köze az élménynek a profithoz? Mit adhatunk a felhasználóknak?

Élményfaktor a digitális fizetésben

.
hirdetés
elrejt
 
.