3p

Egy magasabb szerződéskötési díj teljes egészében elviheti az éves állami támogatást.

Közel két évtizede érhetőek el a magyar piacon a lakás-takarékpénztári konstrukciók, amelyek az egyik legjobb lakáscélú megtakarítási formát jelentik, mivel 10-12 százalékos hozamot biztosítanak, köszönhetően a 30 százalékos, maximum évi 72 ezer forintos állami támogatásnak. A BankRáció.hu friss elemzése szerint jelenleg négy pénzügyi szolgáltató kínál lakás-takarékpénztári konstrukciókat, és bár kötött a szabályozás és az állami támogatás is rögzített, mégis akadnak különbségek közöttük, amiket érdemes figyelembe venni.

A lakás-takarékpénztári konstrukcióknál a havi 20 ezer forintos befizetésnél lehet maximalizálni az állami támogatást. Az egyik legrövidebb futamidő - 46-49 hónap esetében -  a saját befizetések összege 920-980 ezer forint, ehhez jön a 276-294 ezer forintos állami támogatás, valamint a betéti kamat, így a futamidő végén 1,2-1,3 millió forint gyűlik össze, ami éves szinten 11-12 százalékos gyarapodást jelent. Ez pedig a mai alacsony kamatkörnyezetben igencsak attraktív hozamnak mondható, ráadásul a lakás-takarékpénztáron keresztül felhalmozott összeg kamatadó-mentesnek számít.

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukciók szabályozása elég kötött, ez megkönnyíti a választást, ám azért lehetnek különbségek az ajánlatok között. “Elsősorban a szerződéskötési díjban lehetnek eltérések, márpedig a lakástakarékok történetében volt példa több 10 ezer forintos, akár 60-80 ezer forintos díjra is, ami az éves állami támogatást akár teljes egészében elviheti” - fogalmazott a szakember. Ezért a lakás-takarékpénztári konstrukció elindítása előtt érdemes szétnézni a piaci ajánlatok között” - fogalmazott a szakember. Utalt arra is, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukció elindítása előtt gondolni kell arra, hogy várhatóan mikor lesz szükség a megtakarításra és ennek függvényében érdemes meghatározni a futamidőt, ugyanakkor ez nincs kőbe vésve, van lehetőség ugyanis menet közben a futamidő módosítására.

A lakás-takarékpénztári konstrukciók a már említett, akár két számjegyű hozam mellett azért is kedvezőek, mert kiszámíthatóak a kiadások, a havi megtakarítás összege fix, többféleképpen felhasználható a megtakarítás, például korszerűsítésre, lakásbővítésre, hitelkiváltásra is, de lényeges szempont, hogy a megtakarítási időszak után a lakás-takarékpénztáraktól fix kamatozású lakáshitelt is lehet igényelni. A lakáshitel-kiváltásról és azok előtörlesztéséről azt is elmondta, hogy november közepén jelentek meg a legújabb lakástámogatási megoldás részletei, amely szerint minden harmadik és további újszülött gyermek után a kormány 1-1 millió forintot átvállal a család lakáshitel-tartozásából. Trencsán Erika szerint a gyakorlatban ez például azt jelentheti, hogy egy 50 ezer forintos lakáshitel-törlesztés esetében 1,5-2 évvel hamarabb megszabadulhatnak az adósságuktól. Még hamarabb visszafizethető a hitel, ha lakástakarék-pénztári konstrukciók is futnak a hitel mellett, és ezt a megtakarítást a tartozás csökkentésére fordítják.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!